DR. STÁGEL BENCE, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Magyarország Alaptörvényének vonatkozó rendelkezése szerint Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat, valamint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal.

(10.40)

Ha az alaptörvényi rendelkezés fényében vizsgáljuk a parlament előtt fekvő beszámolót, egyértelműen látszik, hogy a szimbolikus intézkedéseken túlmenően a kormányzat konkrét jogi és egyéb intézkedések révén már most is sokat tett a magyar nemzet határokon átnyúló újraegyesítéséért. Tette ezt az Európát sújtó gazdasági nehézségek ellenére is, és bár ezek a gazdasági problémák a tavalyi évben begyűrűztek Magyarországra is, az összmagyarság jövőjét alapvetően meghatározó főbb célkitűzések terén jelentős előrelépések történtek.

A beszámolóval kapcsolatosan röviden kiemelnék pár olyan elemet, amelyeket közvetlenül, olykor közvetve érint ugyan az összefoglaló, de a KDNP számára különösen fontos eredményeket jelentenek. Ahogy államtitkár úr expozéjában is elhangzott már, 2011. január 2-án indult el a honosítási eljárás, amely révén az elmúlt két évben 370 ezer kérelem érkezett be. Ez azért is fontos előrelépés, hiszen élénken emlékezhetünk még az MSZP-nek a kettős állampolgárságról szóló népszavazás során tanúsított gyalázatos, megosztó kampányára, és ezért is fontos eredmény az, hogy folyamatosan nagy az érdeklődés az egyszerűsített honosítási eljárás iránt; ez látszik egyébként a különböző időpontfoglalásokon is.

A jelenlegi tendenciák mellett ez év végére a félmilliomodik honfitársunk is be fogja nyújtani kérelmét, s ebben a parlamenti ciklusban leteszi a magyar állampolgári esküt. Azt hiszem, ez önmagában is mutatja, hogy szó sincs arról, amiről itt az MSZP-s vezérszónok szólalt fel, nemcsak szimbolikus intézkedésekről van szó, hanem konkrétan a magyar állampolgársággal kapcsolatos intézkedések révén is jelentős előrelépésre került sor az elmúlt években. A magyar közigazgatás erőfeszítéseinek köszönhetően tarthatóak az egyébként nagyon rövid ügyintézési határidők, így már több mint 320 ezren tehették le az ünnepélyes állampolgársági esküt. A kérelmezők nagyrészt erdélyi és vajdasági magyarok, de eddig összesen 65 ország állampolgára nyújtott már be egyszerűsített honosítási kérelmet, összesen 73 külképviseleten. Jellemzően sok kérelmet adnak be a magyar nagykövetségeken és konzulátusokon, ahol mind nominálisan, mind arányaiban jelentősen megemelkedett a honosításiügy-forgalom, amely a korábbi 38 százalékról 57 százalékra nőtt. A legtöbb kérelmet Csíkszeredán, Kolozsváron és Szabadkán adták be.

További fontos eredményként értékeljük, hogy fontos adminisztratív könnyítésként az Országgyűlés elfogadta a Magyary egyszerűsítési program megvalósítását célzó törvényt is. Az új szabályozás egyszerűsíti az anyakönyvezési, így a külföldön történt anyakönyvi események hazai anyakönyvezését, a nyilvántartási és az állampolgársági eljárásokat, ezáltal jelentősen csökkenhetnek az adminisztratív terhek is, ezáltal összességében egyszerűsödik az ügyintézés.

Kiemelt nemzetpolitikai célkitűzés a diaszpóra magyarsága felé nyitás, amelynek kulturális és gazdasági jelentősége is felbecsülhetetlen. Örömteli tény, hogy a nemzetpolitikáért felelős kormányzati szervek révén számos olyan tanácskozásra, kulturális rendezvényre kerülhetett sor, melyek segítenek megtartani és megerősíteni őket a magyar nyelviségben és kultúrában, illetőleg a magyar kormányzati tisztségviselők segítségükre vannak az állampolgári ügyek intézésében.

Szintén elhangzott már, hogy ülésezett a MÁÉRT gazdaságfejlesztési és önkormányzati szakbizottsága is, melynek napirendjén szerepelt a Kárpát Régió Üzleti Hálózat létrehozása. Kolozsvárott, május 4-én meg is nyílt az első iroda, s e hálózat létrehozása rendkívül fontos az egységes Kárpát-medencei gazdasági térség megvalósítása szempontjából. Jelentős előrelépés, hogy kibővült a "Határtalanul" program, amelynek értelmében immár a gimnazisták is részt vehetnek különböző osztálykirándulásokon. Örvendetes, hogy a Szász Pál szülőföldi jogász ösztöndíj révén 25 fiatal jogász nyerhetett el támogatást. A fiatal jogászok képzése révén kiépülhet egy olyan szakmai hálózat, amely hálózat nemcsak jogi védelmet, vagy éppen gazdasági-jogi tanácsadást nyújthat, hanem ezek a fiatal jogászok összekötő kapcsot jelenthetnek a szomszéd népekhez is.

A diaszpóra fiataljaival való kapcsolattartás szempontjából kiemelt rendezvényre került sor a "Vendégségben Magyarországon - külhoni magyar fiatalok találkozója" címmel. A különböző élethelyzetből érkező fiatalok azt is megtapasztalhatták, ki hogyan éli meg magyarságát, identitását. Együtt voltak a Kárpát-medence különböző régióiból érkezők a diaszpórában élő fiatalokkal, utóbbiak közül sokan harmad-, negyedgenerációs magyarok, akiknek sok esetben már a magyarnyelv-tudása is gyenge. Ezeken a rendezvényeken olyan barátságok, személyes kapcsolatok születnek, amelyek később, akár éppen az interneten keresztül is folytatódnak. A találkozóra három kontinens 16 országából 450 középiskolás korú, magyar gyökerekkel rendelkező fiatal érkezett.

Tisztelt Országgyűlés! A beszámolóban foglaltak jól mutatják, hogy a vizsgált időszakban a kormány valóban komoly előrelépéseket ért el a nemzetpolitikai célkitűzések megvalósítása terén, tovább erősödött a külhoni magyarsággal felépített kapcsolatrendszer és a nemzeti összetartozástudat. Mindezek alapján a határon túli magyarokra vonatkozó feladatok végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadását a KDNP-frakció egyhangúlag támogatja.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu