KOVÁCS PÁL nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is szeretném megköszönni azt az igen tanulságos vitát, amit most szerencsém volt végighallgatni. Úgy láttam, hogy a kérdések többségét a vita során önök, ahogy feltették, részleteiben egyiket-másikat meg is válaszolták. Én itt szeretnék ígéretet tenni arra, hogy a részletes vita során minden egyes kérdésre külön válaszolni fogunk.

Én úgy gondolom, hogy az az előterjesztés és törvényjavaslat, ami most az önök asztalán van, nem nevezhető csúnya PR-programnak, semmiképpen nem nevezhető csúnya PR-programnak. Úgy gondoljuk, hogy megvizsgálva a magyar társadalom helyzetét, és összehasonlítva azt az Európai Unió társadalmaira jellemző statisztikai mutatókkal, egyértelmű, hogy az állam felelős szerepvállalása nélkülözhetetlen a közműszolgáltatás területén. Szükség van a fogyasztói adminisztratív és anyagi terhek állami szinten történő szabályozására, illetve a közterhek arányosabb viselésére. Nem tűr további halasztást a magyar családok, háztartások nehezen kigazdálkodható rezsiköltségeinek további kontrollja és a mindennapi létfeltételek biztosításához szükséges közműszolgáltatások emberséges és méltányos módon történő vételezésének szavatolása.

A kormány 2010-től minden rendelkezésre álló jogi eszközzel a magyar társadalomra nehezedő hétköznapi terhek mérséklésére törekedett. Mindent megtettünk annak érdekében, hogy a háztartásokra nehezedő energetikai kiadások a lakosság teherviselő képességéhez igazodó módon és mértékben alakuljanak, hangsúlyosabb elvárást támasztva a méltányos vételezés szolgáltató általi biztosítására, és kiemelt jelentőséget tulajdonítva a fogyasztói igényeknek és véleményeknek.

Hogy a kormány nem kezdett volna bele a küzdelembe? De igen. Három évvel ezelőtt megkezdtük ezt a küzdelmet, és ebben a piaci küzdelemben végig hittünk abban, hogy a piac működése tökéletes lesz, és hogy a piac és a verseny szabadságába és a verseny hatékonyságába vetett hitünket ellenőrizzük, folyamatosan néztük az árak alakulását. Azt kellett azonban tapasztalnunk sajnálatosan, hogy ez a piac még nem tökéletes, és amíg ezt tökéletes működéssel nem lehet jellemezni, addig valószínűleg mi sem fogunk tudni hatékonyabb, csak piaci eszközökkel történő működést elérni.

Mit tettünk az elmúlt időszakban? Megalkottuk azt a nemzeti energiastratégiát, amely alapjául szolgált azoknak a fejlesztéseknek, amely infrastruktúra-fejlesztéseken keresztül megteremtettük a lehetőségét és folyamatosan továbbra is teremtjük meg annak a lehetőségét, hogy egy valódi, likvid villamosenergia- és gázpiac alakuljon ki a régióban.

(17.00)

Mit tettünk? Megalapítottuk a villamosenergia-ipari piaci tőzsdét. Megalapítottuk - most január 1-jétől működik, ugyanilyen, erre a működésre hasonló módon - a gáztőzsdét. Ennek a működése is elkezdődött. Elindítottuk azokat a hálózatfejlesztési feladatokat, amelyek Magyarország energiafüggetlenségét hosszabb távon biztosítani fogják. Ezek kapcsán mind a hálózati összekötők, mind pedig azon vezetékhálózatok létrehozásában, amelyek a nemzeti energiastratégiában mint stratégiai projektek szerepelnek, igen hatékonyan jártunk el. Tehát azt kell mondanom, hogy a beszerzési források diverzifikálásában, az infrastruktúra kiépítésében rejlik az a lehetőség, amivel a likvid piacokat megteremthetjük.

Szeretném felhívni az önök figyelmét arra is, hogy folyamatosan konzultál a kormány az OECD független leányszervezetével, a Nemzetközi Energia Ügynökséggel. A Nemzetközi Energia Ügynökség, ahogy a vita során is elhangzott - szeretném jelezni és felhívni a figyelmüket erre -, több alkalommal is kifogásolta a 8 százalékos vagyonarányos nyereség intézményét, és ez az országjelentésekben négyévente minden alkalommal meg is jelent.

Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy egy újabb, az önök előtt álló törvényjavaslat egy szélesebb körű aspektusára is rávilágítsak. Amikor önök a tisztelt Házban döntést fognak hozni a törvényjavaslattal kapcsolatban, úgy gondolom, hogy a törvényhozás és Magyarország ezáltal egy olyan üzenetet fogalmaz meg a külvilág részére is, amelyben jelzi, hogy a magyarok nem tudnak elmenni egy egyszerű kézlegyintéssel a mellett a társadalmi probléma mellett, amely, azt hiszem, nem csak Magyarországot jellemzi. Azok a statisztikák, amelyek ma itt elhangzottak, nemcsak Magyarországra jellemzők, hanem Európa több tagállamára is, és a gazdasági válság nyomában keletkező társadalmi feszültségek (Göndör István közbeszólása.) megoldásában a magyar kormány igen aktív megelőző, preventív lépéseket tett. Nem engedjük meg, hogy a Bulgáriában kialakult helyzet szétterjedjen hazánkban és Európában is. Két évig vártunk arra, hogy a piac megoldást adjon a fogyasztók fizetésképtelenségének növekedését jellemző spirál további építésére és a fizetési készség hiányának megállítására, majd lebontására. Úgy gondoljuk, ez a kezdeményezés ma Európában egy olyan példa, amelyre mindenki odafigyel. S mivel a törvényjavaslat elősegíti, hogy a szolgáltatás minősége javuljon a hálózatok fizikai elrendezésében, a rendteremtés irányába menjen, ahogy önök fogalmazták, a törvényjavaslat javítja a fogyasztók komfortérzetét több intézkedésen keresztül is, és szavatolja a szolgáltatás minőségének javulását, az emberséges és méltányos közműszolgáltatást, ezért a kormány támogatja a T/10094. számú törvényjavaslatot.

Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu