SPALLER ENDRE, a fogyasztóvédelmi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Akkor azzal kezdeném, amivel végezni terveztem, mégpedig azzal, hogy úgy emlékszem: a szocialista kormányok idején olyan menedzserdíjakat vittek ki az országból ezek a közműcégek, amik akkor az embereket nagyon felháborították. Ehhez képest az MSZP ezen a fogyasztóvédelmi bizottsági ülésen, de úgy hallom, hogy más bizottsági üléseken is azt mondta, hogy túl nagy teher a cégeknek akár a kábelek föld alá történő bevitele, akár azok a könnyebbségek, amelyekről Kovács képviselőtársam azt mondta, hogy ezek az embereknek nem is jelentenek gyakorlatilag semmit. Úgy fogalmazott a szocialista képviselő a fogyasztóvédelmi bizottság ülésén, hogy ez talán egyfajta kegyelemdöfés lesz ezeknek az energiacégeknek, én pedig azt gondolom, hogy akkor önök az energiacégek mellé álltak, mi pedig most az emberek mellé állunk, és nagyon is mérsékeljük a lakosság terheit.
Mivel is mérsékeljük a lakosság terheit? - hiszen ez is elhangzott a fogyasztóvédelmi bizottság ülésén. A leolvasások gyakorisága egy fontos kérdés, tekintve, hogy az éves elszámolószámlák, amikor megjönnek, nagyon sok fogyasztó későn szembesül azzal, hogy viszonylag nagy mennyiségű díjat nem fizetett meg időben, hiszen azok a részszámlán nem lettek kiszámlázva, tehát év végén egy nagyobb összeget kell kifizetnie, ami akkor már neki gondot jelent. Éppen ezért az, hogy a leolvasások gyakoriságát ő választhatja meg, neki ez egy könnyebbséget jelent.
Amennyiben a fizetési kötelezettség nemcsak számlatartozásból ered, hanem bármi másból, mi lehet ez a bármi más... - nem lehet az órát leszerelni, nem lehet kikapcsolni a fogyasztót, ez egy régi vita. Volt egy bizonyos gázszolgáltató, amelyik azt tette, hogy ha ő úgy vélte, hogy az órát valamilyen módon megmanipulálták, és ő ezt valamilyen módon bizonyítottnak vélte, akkor megfenyegette azt a fogyasztót, aki ezt nem ismerte el, ámde akire ő kiszámlázott több százezer forint bírságot, hogy még a hálózatból is kikapcsolja azelőtt, hogy egyébként ez ügyben bírósági döntés lett volna. Tehát még egyszer: ezt mostantól nem teheti meg.
Köteles több ügyfélszolgálatot működtetni. Itt nemcsak arról van szó, hogy köteles ügyfélszolgálatot működtetni, hanem köteles olyan helyeket létrehozni, ahol lehetőség van panaszfelvételre és még egy csomó minden másra, például ahol tájékoztató anyagokat kapnak az emberek, hiszen nagyon sokszor nem ügyet intézni mennek, hanem csak egy információra, egy adatra van szükségük; ahol formanyomtatványokat találnak, amit aztán tudnak postázni, illetve ahol az üzletszabályzatot meg tudják kapni most már díjmentesen.
A törvényjavaslat rögzít bizonyos minőségi mutatókat az ellátás megbízhatósága és folyamatossága, az üzembiztonság vonatkozásában. Rögzíti a törvény, hogy lesznek bizonyos ingyenesen biztosítható szolgáltatások, de azok a szolgáltatások, amelyek nem ingyenesen biztosítottak, hanem valamilyen díjért kell őket biztosítani, vagy azok a szolgáltatások, amelyeket ad a szolgáltató, ha mondjuk, nem sikerül a díjat időben befizetni, ezeknek a díját is meghatározhatja ezentúl, és meg is kell határoznia a kormánynak. Ez azért fontos, mert azért, mert valaki megcsúszik egy számlával, az nem azt jelenti, hogy őt mostantól bűnözőnek lehet tekinteni, és a hét bőrt le lehet róla nyúzni. Akkor is bizonyos korlátok között lehet vele szemben pluszdíjakat érvényesíteni ezentúl. Fontos, hogy ez nemcsak az áramra vonatkozik, hanem a földgázellátásra ugyanígy.
Éppen ezen érvek mentén a fogyasztóvédelmi bizottság a tegnapi ülésén 14 igen, 1 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta a törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés