SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Nem kívánok itt komolyabb polémiába bocsátkozni önnel, mert az ön célja egyértelműen az, hogy provokáljon, provokáljon minket és provokáljon mindenkit, akik számára a nemzeti összetartozás ügye fontos.
Ugyanakkor, képviselő úr, önnek láthatóan fogalma sincs arról és nem is érdekli az, hogy a magyar állampolgárság mit jelent azoknak az embereknek, akik megkapták. Ön ebből egy politikai hecckampányt csinál, azzal vádolja a Fideszt, hogy egyedüli szempontja - és nem célom a Fideszt megvédeni, és nem is feladatom - a szavazatoknak a megszerzése. Nyilvánvalóan ez is fontos lesz majd valamikor, néhány hónap múlva, de azt mondani, hogy ennek az intézkedésnek a bevezetése szavazatszerzést céloz - ön szerintem egyetlenegy olyan emberrel nem találkozott és nem beszélt még azok közül, akik sírva tették le az állampolgársági esküt, akik szorították a keblükhöz az igazolványt, vagy írták a végrendeletükbe, hogy a honosítási okiratukat a koporsójukba helyezzék el. Önöknek ezek a gondolatok, ezek az érzések, képviselő úr, az égvilágon semmit nem jelentenek.
Amit Révész képviselő úr mondott, hogy riogatott az MSZP: nemhogy riogatott, önök hazudtak, gátlástalan, gusztustalan módon hazudtak. Azt hazudták, hogy a magyar emberek elveszítik az egészségbiztosításukat, hogy nem lesz munkahely, azt hazudták, hogy az idősek nem fognak nyugdíjat kapni, és ezek után volt még pofájuk ezeket a szórólapokat Székelyudvarhelyen kinyomtatni. Egyébként ezzel a politikával önök azóta sem hagytak fel, érdemes csak visszautalni az ön pártelnökének, Gyurcsány Ferencnek a nemrégiben Komáromban lezajlott lakossági fórumára, ahol Gyurcsány Ferenc a nemzeti összetartozás ügyén azt fejtegette, hogy miért volt jogos Trianon, miért volt jogos a magyar nemzet 1920-ban történt szétszaggatása. Ezekről a kérdésekről kellene inkább beszélni, képviselő úr, és ezen kérdések kapcsán szólítom fel önt ismét önvizsgálatra és önmérsékletre.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés