DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ahogyan azt elnök úr megfogalmazta, egy ajánlási pontról szól a részletes vita, ezt az ajánlási pontot Józsa István és Göndör István képviselőtársaimmal közösen nyújtottuk be. Azért nyújtottuk be ezt az ajánlási pontot, mert az eredeti határozati javaslat, ami az Országgyűlés előtt szerepel, semmiképpen nem tükrözi valóságosan azt a bizottsági munkát, ami folyt az elmúlt hónapokban; nem tükrözi valóságosan a bizottságban elhangzott meghallgatotti véleményeket; nem tükrözi valóságosan a bizottság munkájában megismert dokumentumok tartalmát; és legfőképpen nem terjed ki és nem érinti semmilyen módon érdemben azt a folyamatot, amely a Malév csődjéhez vezetett 2012 februárjában. Azaz a csődöt megelőző időszak teljes mértékben kimaradt a vizsgálatból. Ezt mindenfajta ügyrendi vitával, és mondhatom nyugodtan, hogy ügyeskedéssel a bizottságban mindvégig sikerült úgy tartani, hogy a jelenlegi kormányzathoz kötődő felelős vezetők - noha szerepeltek a bizottság eredeti meghallgatási menetrendjében - ne kerüljenek meghallgatásra, és ezzel kapcsolatban a bizottsághoz érdemi információ ne kerülhessen el.
Éppen ezért úgy gondoltuk képviselőtársaimmal közösen, hogy az eredeti határozati javaslatot mindenképpen módosítani kell. Egyrészt nem elfogadja a parlament, hanem tudomásul veszi ezt a bizonyos jelentést, de megállapítja a továbbiakban azt, hogy a vizsgálóbizottság nem vizsgálta a Malév csődhelyzetbe kerülésének valódi okait; nem vizsgálta az Orbán-kormánynak a csőd bekövetkeztében játszott szerepét és felelősségét, annak ellenére, hogy a tulajdonosi jogokat a csőd bekövetkeztét megelőző majd' két évben az Orbán-kormány minisztere gyakorolta. A vizsgálóbizottság a csődhöz vezető okokat egyoldalúan, koncepciózus módon, a pártatlanság igényének még a látszatát is mellőzve, kizárólag a 2002-2010 közötti időszakban kereste, holott a nemzeti légitársaság mint állami vagyonelem megőrzése 2010 és 2012 között az Orbán-kormány törvényi kötelezettsége volt. A vizsgálóbizottság nem vizsgálta, hogy az Orbán-kormányt milyen felelősség terheli a csődbe ment nemzeti légitársaság egyes értékes vagyonelemeinek - például repülési jogok - felelőtlen elherdálása és régi barátoknak történő átjátszása miatt. A vizsgálóbizottság nem vizsgálta, hogy van-e reális esély arra, hogy a mindenkori kormány új nemzeti légitársaságot hozzon létre.
Így szól a mi kiegészítésünk, amit most szó szerint idéztem a benyújtott módosító indítványból. És tettem mindezt azért, mert a vizsgálóbizottság munkájában noha tényszerűen ismert körülmények hangzottak el, a vizsgálóbizottság jelentése végül is egy olyan irományra alapozódik, amely iromány nem volt része a vizsgálóbizottság tevékenységének, a vizsgálóbizottság munkájában ezzel nem foglalkozott, ez a bizonyos Fehér könyv, amit a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium adott ki 2011 novemberében. És milyen érdekesek az időpontok: 2012. január 30-án a kormánystratégia kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a veszteséges Malévet, ami speciális eljárást jelent csőd-, illetve felszámolási eljárás esetén, és a nemzeti légitársaság 2012. február 3-án reggel 6-kor repülési tevékenységét felfüggesztette, majd a Fővárosi Bíróság a felszámolást 2012. február 14-én már jogerősen is elrendelte.
Úgy gondolom, meg lehet állapítani ezekből a dátumokból is, hogy ha a kormánynak a Malév megmentésével kapcsolatban folytatott tárgyalásainak eredményétől vagy inkább annak eredménytelenségétől el is tekintünk, ezen időpontokat nézve, azt gondolom, érdekes gondolatok támadhatnak mindenkiben, aki a következőket elolvassa ebben a bizonyos Fehér könyvben '11 novemberében, két hónappal a Malév felszámolási eljárásának megindulása előtt.
Ebben a bizonyos Fehér könyvben már az szerepel, hogy a közelmúlt légitársaságot érintő állami intézkedései is mindazt a célt szolgálták, hogy a magyar piac kedvezőbb célpont legyen a potenciális légügyi szakmai befektetők szemében. Az elmúlt hónapok eredményei bizonyítják, hogy ez a törekvés sikeresnek bizonyult, a megfelelő befektető megtalálására fordított erőfeszítések továbbra is folytatódnak. Változatlanul kiemelt kormányzati cél, hogy Magyarországon működjön egy Budapest-központú nemzeti légitársaság, amely biztosítja a nemzetgazdasági és stratégiai érdekek érvényesülését.
Úgy gondolom, miután ezek szerepeltek annak idején, és láthatóan a kormány nem tudta a saját maga által leírt elvárásokat, a saját maga által kitűzött célokat sem teljesíteni, ezért számomra semmiképpen nem fogadható az el, hogy megalapozatlan állítások szerepelnek ebben a bizonyos bizottsági jelentésben, hogy nem tényszerű megállapításokra alapozódik egy bizottsági jelentés, és olyan kérdéseket érint elnagyoltan, elmaszatoltan, amely kérdések ugyanakkor a vizsgálóbizottság munkájában, tevékenységében egyértelműen megfogalmazásra kerültek, és ennek megfelelően itt a bizottsági jelentésben is helye lett volna. Éppen ezért én a magam részéről egy kapcsolódó módosító indítványt is benyújtottam ehhez a vitához, amely indítványban írásban is szerettem volna a parlament számára egyértelművé tenni, hogy a bizottság számára feladatul szabott kérdéskörökben korrekt válaszokat lehet adni a kérdésekre, megfelelő bizonyítékokkal és alátámasztással lehet megválaszolni ezeket a kérdéseket, és mindezt a most benyújtott kapcsolódó módosító indítvány részeként, immár az Országgyűlés iratai között is meg lehet találni mindenkinek.
(22.30)
Remélem, hogy akik érdemben foglalkoznak ezzel a kérdéssel, immáron ezt a bizonyos másik aspektust is megismerhették a vizsgálóbizottság tevékenységének egy szakmai és tényszerű megállapítássorozata alapján.
Köszönöm a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés