KARA ÁKOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem a kiszolgáltatottság, nem a munkavállalói kiszolgáltatottság árán kívánjuk Magyarországot versenyképessé tenni, más eszközök, illetve más intézkedések születtek az elmúlt időszakban, hogy Magyarország versenyképes legyen.

Szakmai érveket szeretnék mondani egy politikaivá váló felhangú vitában. Szeretném azt rögzíteni, hogy ha most a hatályos munka törvénykönyve szerint a megállapodást írásba kell foglalni, akkor megszüntetni is csak írásban lehet, így felmondani is csak írásban lehet.

Az új munka törvénykönyve alapján a munkaadó eldöntheti, hogy milyen módon szeretné ezeket a jognyilatkozatokat megtenni. Valóban ad lehetőséget arra a munka törvénykönyve, ami a munkaadó és a munkavállaló számára is az egymás közötti viszonyt tágabb keretek között rendezheti, de ez nem jelenti azt, egyáltalán nem jelentheti azt, hogy a jognyilatkozat, bármely jognyilatkozat elektronikus formában történő közlése a munkáltató számára egy gátlástalan magatartást tehet lehetővé, tehát a munka törvénykönyve nem ezt a mozgásteret biztosítja.

Egyébként az előterjesztőket, illetve a javaslattevőket szeretném arra emlékeztetni, hogy rövid az emlékezet, hiszen kormánypártként, kormánypártiként korábban munkavállalók számára számos olyan intézkedést hoztak, ami emberileg és családjukban is sok-sok sérelmet, sok-sok olyan körülményt hozott az életükben, amely a családok számára hátránnyal járt, az egyének, az emberek, a családok számára hátrányos helyzetet hozott. Azt gondolom, ez a mostani javaslat ilyen értelemben álságos.

Az új munka törvénykönyve vitájában elmondtuk, hogy a Fidesz egy bizonyos idő után a munkaadók és a munkavállalók egyetértésével - hiszen szeretnék arra emlékeztetni, hogy az új munka törvénykönyve munkaadói és munkavállalói egyetértéssel jött létre (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) - egy bizonyos időszak után bizonyos tekintetben megvizsgál bizonyos szempontokat.

Ezt a mostani szocialista javaslatot nem fogjuk támogatni. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu