LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Mondani fogom, hogy melyik ajánlásszámról beszélek, mert azok a milliók, akik esetleg most ajánlással a kezükben követik a vitát, semmiképpen sem maradhatnak tájékozatlanok.
Először, amit Mandur László képviselőtársam, ha jól figyeltem, nem érintett, a többit annál inkább, amivel egyet is értek, a 2. ajánlásszámon szereplő módosítóhoz szeretnék szólni. Ez a következőről szól, és persze szintén a mi indítványunk, azért szeretném megvédeni. Tudom, hogy Európa tanácsi kívánságra, de az került be most a médiatörvény módosításába, hogy egyetlen szóval fejezzük ki azt a követelményt, amit a hírszolgáltatástól várunk, és ez a szó a "kiegyensúlyozott". Beszéltünk arról az általános vitában, hogy ennek a magyar joggyakorlatban és nyelvhasználatban egy picit szűkebb jelentése van, mint a korábbi jelzőknek, éppen ezért fájlaljuk például a "tényszerű" jelző elmaradását. Hogy egy hírszolgáltatás kiegyensúlyozott legyen, ezt mi csak a közszolgálattól követelnénk meg, de a tényszerűt, hogy ne összevissza hazudjon, viszont valamennyi hírszolgáltatásnál érdemes feltüntetni, és ez az én fülhallásom szerint nem azonos a "kiegyensúlyozott" szó jelentésével.
Tudom, hogy az Alkotmánybíróság kezére kell csapni, ha valamilyen régebbi papírt elővesz, és isten mentsen, hogy én ilyen bűnre csábítsam őket, de nekünk talán szabad olvasni még - nem tudom meddig - az Alkotmánybíróság régi döntéseinek indoklását, ezért fölhívnám a figyelmet egy 2007-es alkotmánybírósági döntésre, annál is inkább, mert amiről ott beszélt, az nem változott az új alaptörvényben sem, tehát érvényesnek kell tekintenem az érvelését, hacsak le nem váltottuk az egész történelmet; ezt se zárom ki. Ők akkor azt mondták, hogy a kiegyensúlyozottság megkövetelése a médiumok esetében két dologra vonatkozhat értelmesen. Egyrészt a közszolgálatra, mi most erre szűkítenénk le a módosító indítványunkban, másrészt meg a valamilyen módon meghatározó befolyással rendelkező médiumokra, amelyek ha nem is monopol-, de hegemón helyzetben vannak, vagyis igen sok néző vagy hallgató tájékozódik az ő hírszolgáltatásaikból. Az ő esetükben meg lehet követelni a kiegyensúlyozottságot.
De annak ellenére, hogy ülök a képernyő előtt és a hajamat tépem, mégse azért szidom olykor az Echo TV-t, mondjuk, mert nem elég kiegyensúlyozott. Ő azt a véleményt képviseli, hát akkor azt a véleményt képviseli, olyan vendégeket hív be, akik ezzel a véleménnyel kvadráló nézeteket fejeznek ki. De ha ezt a közszolgálati tévé teszi, az már nincs rendben. Tehát a közszolgálatnál szerintünk megkövetelhető a kiegyensúlyozottság, az összes többinél viszont sokkal inkább a tényszerű jelzőt alkalmaznánk és tartanánk meg követelménynek.
Szólnék még, csak nagyon röviden, azokról az indítványszámokról is, amelyeket Mandur László érintett. Én csak egymondatos kiegészítést tennék ezekhez. Az eredeti ígéret szerencsétlen Jagland elnök úrnak úgy szólt, hogy részint a mandátumok 190 ezer évre való meghosszabbítása nem lesz lehetséges, részint a szakmai követelmények pedig szigorodni fognak. Ha tényleg ezt akarjuk, akkor az lenne jó, ha nem kicsit átlátszóan személyre szabott követelményeket szabnánk meg, mi ezért tovább szigorítanánk a módosításban jelzett követelményeket. Sajnos tudom, hogy nem ez a vita tárgya, de mivel láttuk Cser-Palkovics képviselő úr Mandur László által is említett kapcsolódó módosító indítványait, még inkább jogosnak érezzük, hogy valami ellenszelet képezzünk azzal a törekvéssel szemben, ami lazítaná ezeket a normákat.
Amikor önök benyújtották a médiatörvény javaslatát, akkor az egyik ismert médiaszakértő azt mondta a Shakespeare-darab címét idézve, hogy ez nem nagy hűhó semmiért, hanem kis hűhó a nagy semmiért. Most ami azóta történt, részint a bizottsági nem támogatásával egy csomó módosító indítványnak, részint a beérkezett kapcsolódó módosítók révén, az csak azt mutatja, hogy ma nem egyszerűen a nagy semmiért folytatjuk ezt a hűhót itt háromnegyed 10-kor, a múltkor meg éjfélkor, hanem egy óriási, egy gigantikus méretű semmiért, mert ezek szerint nem sok marad a szakmai követelmények szigorításából sem.
Az eredeti szándék, ami amúgy is nagyon kis pindurka volt, megőrzése és következetes érvényesítése érdekében ajánlanám figyelmükbe a 7. indítványszámon szereplő módosítónkat. Itt azt mondjuk, ez elhangzott már, hogy ne csak az elnökre mondjuk ki, hogy kilenc év után azért talán mégis az a jó, ha a személyiségét és az életpályáját valami más poszton testesíti meg, és nem feltétlenül a Médiatanács élén akar még kilenc, tizennyolc, huszonhét évet regnálni, de ez ne csak az elnöknél legyen így, hanem a Médiatanács tagjainál is, hiszen elhangzott, hogy csak ebben az esetben volna értelme a mandátumszűkítésnek.
De szeretném felhívni a figyelmüket arra, kiegészítve Mandur László kollégám érvelését, hogy legalább két darab trükköt még annak érdekében is beépítenek, hogy még az elnöki kilenc év is, ha lehet, lehessen hosszabb. Az egyik trükkről Mandur László beszélt, hogy önök az eredeti érvelésnek, ami valamiért imádta a perszonáluniót a hatóság és a Médiatanács között - megjegyzem, akkor sem értettem, hogy ez miért volt jó, de jó, önök azt mondták, hogy legyen perszonálunió -, most még ennek is ellentmondón szétválaszthatóvá teszik a két funkciót. De miért? Mert lehetne ennek jó oka is. Nem! Azért tennék a kapcsolódó módosító indítványokban szétválaszthatóvá, hogy ugyan a Médiatanács elnöke esetleg elégedjen meg a kilenc évvel mimóza szerénységével, de a hatóság elnöke újrázhasson. Ez itt arról szól, hogy a hatóság függetlenségének valami hatalmas garanciája, ha ott nemcsak kilenc, hanem tizennyolc, huszonhét vagy az ég tudja, hány évig maradhat az elnök.
(21.50)
Szerintem fordítva van. Ha egy hatósági elnök tudja, hogy ha haptákba áll és paríroz, akkor esetleg hosszabbítható, az nem az ő függetlenségét fogja szolgálni. Sokkal inkább szolgálja bármely poszt függetlenségét, ha addig az ideig betöltheti, és a saját szakmai lelkiismerete szerint járhat el, de pontosan tudja, hogy nem kell neki senki kegyéért ácsingóznia, mert ez a dolog nem lesz hosszabbítható.
De azon túlmenően, ami a kapcsolódó indítványban szerepel, és megbocsát, Cser-Palkovics képviselő úr, bizottsági elnök úr, hogy már úgy tekintem, mint egy komoly szándékot, de mégsem hiszem el önről, hogy egyfelől most az alkotmányügyi bizottság elnökeként, másfelől nemrégiben még a kulturális bizottság elnökeként otthon a hokedlin kitalált volna valami módosítást, ami a kormányzati szándékoktól teljesen független. Ezért gyanakszom, ha megbocsát, hogy a kormányzati szándék az, hogy még a Jaglanddal kötött igen szűk és a közvélemény által nem nagyon ismert megállapodást is, ha lehet, virblizzék ki.
De szeretném felhívni a figyelmet, hogy más módon is trükkösen a törvénymódosítás és az elfogadásra váró módosító indítványok értelmében hosszabbítható lenne, nemcsak a hatóság elnöki posztja, hanem még a Médiatanács elnöki posztja is. Önök mindenfélét beleírogattak az eredeti, amúgy se remekbe szabott médiatörvénybe, de egy passzust nem vettek ki belőle. Az a passzus a következőképpen szól. Ha a parlamenti kétharmad a kétharmados támogatást nem biztosítja a hatósági elnöknek, aki egyben a Médiatanács elnökjelöltje is lesz, akkor mit tetszik gondolni, mi történik: marad X. Y. - most éppen Szalai Annamária, de nem ő az érdekes - a régi Médiatanács elnöke.
Magyarán, ha jól értem, önök 2019-re - vagy hányra, amikor letelik a kilenc év - két variációra is fölkészültek. Az egyik variáció, ha ellenzékben vannak, akkor blokkolni tudják bármely új Médiatanács-elnök megválasztását, és marad a maguké; mert egy kétharmadot elég könnyű megakadályozni egy átlagos összetételű parlamentben. De felkészültek arra is, hogy esetleg akkor újra vagy nem újra, de kormányon lesznek, arra az esetre nézve meg azt biztosították be, hogy a hatóság elnökévé lehet tenni a Médiatanács jelenlegi elnökét, és ezzel együtt jár - mert ezt is tartalmazza a módosítás -, hogy közben a Médiatanácsnak azért tagja is maradhat. Vagyis akárhogy nézzük, olyan eset nincsen az önök módosítói szerint, hogy a Médiatanács jelenlegi elnöke ne folytathassa valamelyik nagyon komoly funkciójában a regnálását. Ha valami ellentmond az ET kívánalmainak, akkor ez egészen biztosan ellentmond.
Ezen a sokat trükköző és keveset fogó vagy még kevesebbet megoldó mostani módosításon két módon lehetne segíteni. Az egyik, szerényebb módot az 5. és 9. ajánlási számon szereplő módosító - nem a mienk, Schiffer Andrásé és Osztolykán Ágnesé - tartalmazza. Ők legalább azon próbálnak segíteni, hogy ha már hozzányúlunk a sok ponton vérző, kisebesedett médiatörvényhez, akkor legalább még oldjuk meg a Médiatanács választását is olyan módon, hogy helyreálljon a paritás. Ez is egy módszer, bár ahogy látom, nem kapott bizottsági támogatást.
Mi ajánlanánk egy globálisabb, ha úgy tetszik, univerzálisabb módszert, ezt említette Mandur László is: az istenért, kezdjük elölről! Hiszen szemlátomást önök is eltávolodtak a korábbi elveiktől, lásd a hatósági elnök és a Médiatanács elnökének istentől adott perszonálunióját. Már önök is sok mindent másképp gondolnak. Hát nem lehetne akkor a szakma bevonásával egy értelmes médiatörvényt csinálni? Ugyan miért ne lehetne!?
Itt már a Deák Ferenc-i recept sem elég, hogy ha egy kabát rosszul van gombolva, akkor tessék elölről újragombolni, mert itt nem csak a gombokkal van baj. Kérem szépen, ez a kabát randa, ez a kabát senkinek sem tetszik sem külföldön, sem belföldön, eddig csak kritikát kapott. Ez túl szűk a média szereplőinek, túl bő, betölthetetlen és csak rosszul alkalmazható a hatóságnak.
Ugyan már! Ha ez a kabát ennyire elszabott, ennyire sok kritikát kapott, akkor próbáljunk meg valamiféle új, hordható ruhadarabot csinálni azoknak a bevonásával, akiknek ezt a ruhát majd hordaniuk kell, vagyis a média szereplőinek bevonásával. Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés