SESZTÁK OSZKÁR (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy röviden ismertessem az álláspontunkat az indítvánnyal kapcsolatban. Habár az indítvány nagyon tetszetős és önkormányzati vezetők által ismert problémákra hívja fel a figyelmet, a jelenlegi formájában nem támogatható. Ugyanakkor előre kívánom bocsátani, hogy a kormányzat dolgozik a probléma megoldásán.

Miért nem támogatható a jelenlegi formájában az indítvány? Megítélésünk szerint az adó a jelenlegi formájában nem veszélyezteti a települések ellátását, mert a hírközlési vezetékekre már most is vonatkozik adókedvezmény, a villamos energia és a földgáz továbbítására szolgáló vezetékek tulajdonosai nem csak kistelepülésen szolgáltatnak, az ivóvízellátás és a vízi közmű biztosítása pedig állami, önkormányzati feladat, a vízi közmű állami, önkormányzati tulajdonba tartozhat.

Idetartozó kérdés, hogy a víziközmű-társaságokat illetően az elkövetkezendő egy évben mélyreható strukturális változás megy végbe - mint az önök előtt is ismert -, amelynek eredményeképpen csökkenhetnek a kisebb méretből fakadó, jelenleg esetlegesen magasabb fajlagos költségek.

Továbbá: a közműadótörvény 11. §-a értelmében a 10. § szerinti kedvezmény de minimis támogatásként vehető igénybe, ezért a 10. §-hoz illesztett új kedvezmény költségvetési hatása is jogszerű igénybevétel esetén éves szinten 300-500 millió forint, három év alatt legfeljebb 20 ezer eurónak megfelelő támogatás vehető igénybe de minimis támogatásként. Ha a támogatást jogszerűtlenül vennék igénybe vagy a kedvezmény nem a 10. §-ban, hanem önálló rendelkezésben lenne, akkor éves szinten 4,7-5,9 milliárd forint lenne a kiesés. Ekkor azonban az igénybe vett adókedvezmény az uniós jog értelmében vett állami támogatás lenne.

A tervezett szabály nem hajtható... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ennyit kívántam indoklásul előadni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu