DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A fővárosi polgárok az elmúlt évek során a fejlesztések java részéről, amelyek a fővárosban megvalósultak és elindultak, gyakorta a híradásokból értesültek. Az elmúlt időszakban, az elmúlt nyolc-tíz évben az alapkőletételnél még sürgölődő egykori fővárosi vezetők, politikusok számára sokszor vált egyre kényelmetlenebbé a több évig, némely esetben évtizedig vagy évtizedekig elhúzódó beruházások és az azokat körüllengő korrupciós ügyek közvélemény előtti indoklása.
Ezért is tekintem példaértékűnek a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Fejlesztési Ügynökség kezdeményezését, mégpedig a március 2-i országos nyílt nap megrendezését, megszervezését illetően. A rendezvényeken az érdeklődők közvetlen élményt szerezhettek arról, hogy az Új Széchenyi-terv és ezen keresztül az uniós források nem elvont fogalmak, hanem kézzelfogható, tapintható beruházások. Országszerte mintegy 30 olyan beruházást nézhettek meg a polgárok, ami eddig egyébként kevésbé vált átlátható és megtekinthető. Több tízezren érdeklődtek eziránt. Ez is mutatja, hogy mekkora siker ez a kezdeményezés. Budapesten megtekinthető volt a Várkert Bazártól egészen a 4-es metró újbudai állomásáig, a Tétényi úti állomásig számos beruházás. Újbuda egyik országgyűlési képviselőjeként a budapesti programok egyikén én magam is részt vettem a 4-es metró Tétényi úti állomásának bemutatásán; nagy siker volt. Szeretném megköszönni ezúton is a lehetőséget, hogy Újbuda polgárai is megtekinthették ezt a leendő metróállomást.
Kérdezem a tisztelt államtitkár úrtól, hogy mikor fejeződnek be a budapesti fejlesztések, így a Várkert Bazár, a Liszt Ferenc Zeneakadémia és nem utolsósorban mikor készül el a sokunk által várt, az előző fővárosi városvezetés által hosszú évekig kényszerpályán mozgó 4-es metró beruházása. Mikor vehetik igénybe az újbudai polgárok és Budapest, valamint az egész ország lakosai a metrót, hiszen évtizedekig csak hitegették őket?
Köszönöm szépen a válaszát előre is. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés