DR. VAS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót. Az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításról szóló törvényjavaslathoz 11, zárószavazás előtti módosító indítvány érkezett, ebből tízet az előterjesztő terjesztett elő, amelyeket a Fidesz- és a KDNP-frakció támogat, egyet pedig az MSZP képviselőcsoportjának tagjai, amelyet a Fidesz-KDNP-frakció nem támogat.

Az előterjesztés szabályozza mind a bírák, mind az ügyészek, mind a közjegyzők, mind a bírósági végrehajtók szolgálati viszonyának felső korhatárát. A bírák, ügyészek és közjegyzők vonatkozásában a nyugdíjkorhatár fokozatosan emelkedik, míg a szolgálati viszony felső határa folyamatosan csökken. Ezek majd a szolgálatban állók 65 éves koránál fognak összeérni.

Kérem képviselőtársaimat, hogy a 3-as kivételével a zárószavazás előtti módosító indítványokat és a törvényjavaslat elfogadását támogassák. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu