GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Keresem Kontur Pált, de nem lelem sehol, miután elmondta a maga vélt okosságait, azután elhagyta a termet. (Nagy zaj a kormánypártok soraiban. - Márton Attila közbeszólása.) Hát, el kell kezdeni, képviselőtársaim, végiggondolni a történetet. Attól, hogy hangoskodik, attól még nem lesz igaza! Végiggondolni a történetet a tekintetben, hogy a kormányzásuk előtt mit mondtak, meg azután mit csináltak. (Nagy zaj a kormánypártok soraiban. - Az elnök csenget.) Tudják, "csak a Fidesz", meg "itt az idő"!

No, akkor vegyük sorba! A kormányzás előtt önök azt mondták, növekvő gazdaság lesz. 1,7 százalék mínuszban a növekedés, ugye, ezt csökkenésnek hívja a magyar, amit Matolcsy vezérletével közösen, együtt megcsináltak. Ez 500-550 milliárd forint a GDP-hez viszonyítva, ez meg annyi, ami négy év felsőoktatási költségvetése, csak úgy nagyjából, hogy érezhető legyen, hogy mi ez. Azt mondták, radikális adócsökkentés. Ezt megcsinálták saját maguknak, a tehetősöknek megcsinálták, nekik igen, azoktól, akik keveset keresnek, átlag alatt keresnek, elvették, az adójóváírás kivezetését és sok minden egyéb mást, ez a kereső emberek 85 százaléka. (Nagy zaj a kormánypártok soraiban. - Márton Attila: A kisvállalkozásokról beszélj!) Kiabáljon, Márton képviselőtársam, kiabáljon, vagy elnök úr, talán vezettesse ki, vagy valamilyen gyógyszert vagy vizet, vagy nem tudom, mit kellene.

Forrás: parlament.hu