KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Még egyszer szeretném emlékeztetni kormánypárti képviselőtársainkat, hogy nem mi voltunk azok, akik politikai kampány céljára használtuk fel ezt a törvényjavaslatot (Derültség a kormánypárti padsorokban.), önök kezdték Rogán Antallal, az előterjesztővel, államtitkár úrral; együtt erre használták. Mi szakmai észrevételeket tettünk. (Kovács Péter: Na!) Felvetettem például azt - államtitkár úr sem válaszolt erre a felvetésünkre -, hogy miután az önkormányzatok decemberben és januárban megemelték az önök által elfogadott szemétszállítási törvény alapján a szemétszállítási díjtételeket, nem kicsivel, nagyon, 30-40 százalékkal, önök benyújtják ezt a törvényjavaslatot, hogy a január 31-ei, tehát az emelt szintű állapothoz képest kell 10 százalékkal csökkenteni a szemétszállítás díját.

Ez szemforgató magatartás. Nem tudom, hogy államtitkár úr tudja-e például azt, hogy a kéményseprés díjtételei is a duplájára emelkedtek az önök intézkedései kapcsán, és ezzel leginkább azokat sújtják egyébként, akik korszerűtlen eszközökkel tudnak fűteni - mondjuk, vidéki településeken szénnel, fával -, mert nekik eddig évente egyszer volt kötelező a kéményseprés díja, most pedig már két alkalommal lesz kötelező. Ez éppen 100 százalékos díjemelést jelent a korábbi időszakhoz képest, tisztelt államtitkár úr. Ha önök ehhez akarnak 10 százalék kedvezményt adni, ez egy másik olyan szemforgató magatartás, ami egyszerűen képtelenség.

Válaszoljanak már arra, hogy ha a kéményseprés díjcsökkentéséről vagy a szemétszállítás díjcsökkentéséről beszélnek, akkor mihez képest akarják csökkenteni: a két vagy három hónappal ezelőttihez, vagy már az emelt díjtételekhez.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu