SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Bóka István polgármester úr kiemelte a törvényből, hogy egy elég fontos része a zöldterületek kérdése, azoknak az átsorolásának a lehetősége. Véleményünk szerint itt a 6/A. § (2) bekezdésének b) pontjában, ahol azt mondja ki a törvény, hogy az átsorolni kívánt zöldterület nagyobb, mint egy hektár, még akkor is, ha esetleg azt mondják, hogy könnyítés, de ezen valamilyen szinten könnyíteni kellene.
Mi azt valljuk és azt mondjuk, hogy ebben az esetben, ha az átsorolásra kizárólag az egy hektárt meghaladó méretű területek esetében van jogszabályi lehetőség, a kisebb kikötők fejlesztése ezzel ellehetetlenül, hiszen ezek a területek, ezek a kikötők eleve nem érik el a minimális mértéket. A balatoni vízisport- és horgászturizmus fenntartása, illetőleg további fejlesztése érdekében elengedhetetlenül szükséges a megfelelő számú csónakkikötőhely kialakítása, és a valós közcél kielégítése érdekében a méretbeli korlátozások alóli mentesség biztosítása vitathatatlanul indokolt.
Tehát mi azt szeretnénk, hogy ha közcél valósul meg, és úgy gondolja mindenki, hogy ez valóban közcél és nem magáncél érdekében történik, akkor az egy hektárnál kisebb területek is átminősíthetőek legyenek, hiszen ez elősegítené véleményünk szerint ezt az egészet.
Még egy dolgot szeretnék megemlíteni, ami szintén pozitív volt a sport- és turizmusbizottság ülésén. Itt szóba kerül és mindig problémát jelent a kisebb hajók és a horgászok számára elsődlegesen a csónakkikötők kérdése. Tudom, hogy ezt nem a Balaton-törvényben rendezzük, de ígéretet kaptunk arra, hogy rövid időn belül a hajózási szabályzatban rendelkeznek erről, és ez a kérdés is megoldódik, és úgy érzem, hogy akkor ezzel elég nagy előrelépést tettünk akár a horgászturizmus, akár a vízi sporthoz kapcsolódó turizmussal és egyébként az ott élők mindennapi életével kapcsolatosan is.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés