BARÁTH ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a válaszát, államtitkár úr. Tanulmányozni fogjuk természetesen az új halgazdálkodási szabályozást, amit holnap a parlamenti nyílt nap keretében ismertetni fog a minisztérium, feltételezem, a meghívó alapján mindenképpen. Reméljük, hogy az új tervezet már igazodik az uniós normákhoz, és kvótákat határoz meg az eddigi szabad rablóhalászattal szemben.

A természetes élővizeken megengedhetetlen a profitorientált halászati tevékenység, támogatandó a Tiszai Vitorlás Egyesület népi kezdeményezése és annak törvénybe iktatása, miszerint a tavaszi ívási időszakban mindenfajta halászati tevékenységet tiltsanak be a természetes élővizekben. Ugyanis a horgászturizmus alapja a hal, ezt mindenki tudja, az ország gazdasági érdekét és a közel 400 ezer magyar horgász igényét nem írhatja felül a 150-200 halász egyéni érdeke.

Amennyiben így értette a válaszát (Dr. Illés Zoltán: Így értettem!), és a halgazdálkodási törvénytervezet is ezen alapul, akkor válaszát el tudom fogadni, de csak azzal a feltétellel, hogy nagyon kíváncsiak vagyunk arra, hogy mi lesz ebben a törvénytervezetben. (Dr. Illés Zoltán: Természetesen.) Remélem, hogy ez holnap kiderül. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu