DR. SÓS TAMÁS (MSZP): Úgy gondolom, nagyon jók ezek a polemizációk, mert valójában segíti, hogy részletesen kibontsuk ezeket a kérdéseket. Gondolom, képviselőtársam sem vitatja, hogy amikor a bizottsági ülésen a szakmai kérdések kerültek előtérbe, mert egyes módosítók nem voltak kellően pontosak akár kormánypárti oldalról sem, akkor gyakorlatilag szinte mindegyik bizottsági módosító egyhangúlag fogalmazódott meg. Ez viszont pont ellentéte annak, amit a képviselőtársam mond. Ha átfogó szakmai megfogalmazás hangzik el, szakmai alapon, úgy tűnik, ebben a bizottságban együtt tudunk működni.
Amit az iménti hozzászólásomban is vitattam, az az, hogy az alapvető probléma ezzel az előterjesztéssel, hogy koncepcionálisan nem felel meg. Gyakorlatilag a felnőttképzési törvény nem fedi le a felnőttképzés egészét, ellene megy mindazon folyamatoknak, amelyek az Európai Unióban vannak; gyakorlatilag szűkíti, ráadásul indokolatlan mértékben centralizál. Ha megnézi, Nyugat-Európában az a felnőttképzési rendszer korszerű, amelyik decentralizált. Ráadásul szemmel látható, hogy maga a rendszer abba az irányba megy, hogy a képzések sok esetben indokolatlan mértékben hosszabbak, drágábbak lesznek, a hozzáférhetőség leszűkül, nem szolgálja az élethossziglani tanulást, nem szolgálja a több szakma választást, a folyamatos váltást.
Tehát ilyen értelemben summázottan azt tudom mondani, hogy ez egy visszalépés. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés