VÁGÓ GÁBOR (független): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Mielőtt remélhetőleg azért még a mai napon el tudom mondani az LMP koncepcióját a probléma megoldására vonatkozóan, szeretnék reagálni egy-két hozzászólásra.

Először is, tisztelt Babák úrnak, ha csak másodpercekre is megnyílt az igazmondó énje, hiszen kimondta azt, amit ma sok millió ember érez ebben az országban, hogy az ország helyzete nagyon siralmas. Én most nem akarok itt belemenni, hogy ki és hogyan juttatta el ide ezt az országot, nekünk az a feladatunk, hogy ezen a helyzeten változtassunk, és arra kérném a képviselőtársaimat, hogy a lakhatási krízis megoldására és a devizahiteles krízis megoldására fókuszáljunk a jövendő vitában.

Göndör képviselőtársam már-már Matolcsy-magasságokba emelkedett, amikor azt mondta, hogy a 12 ezerből 4 ezret fognak visszakapni rezsicsökkentéssel, és mindig 6 ezer mínuszban vannak. Ez a mondat némi két számjegyű és egy számjegyű összeadással, kivonással ellenőrizhető, képviselőtársam.

Viszont Józsa képviselőtársamnál ott van a megoldás, és az LMP is ugyanezt forszírozza, hogy hogyan lehetne egy közösségi bérlakásszektort megteremteni Magyarországon, ez volna a kulcs. Most nem akarok azzal jönni, hogy igen, az MSZP-nek volt rá nyolc éve, hogy ezt megtegye, mert most nem ez a kérdés, hanem az a kérdés, hogy milyen lépéseket lehet nekünk itt megtenni azért, hogy Magyarországon ne kelljen horribilis albérleti költségeket fizetni, egy fiatalnak legyen arra perspektívája, hogy neki valaha lesz lakása az országban, és hogyan lehetne azt megoldani, hogy akik most rettegnek attól, hogy elviszik a fedelet a fejük fölül, azoknak is megnyugtató, biztos lehetőséget tudjunk nyújtani. Amennyiben nem kétpercezik szét (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a vitát, akkor ezt hosszabban ki fogom fejteni.

Köszönöm szépen. (Taps a függetlenek és az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu