DR. STEINER PÁL (MSZP): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Engedje meg, hogy őszinte tisztelettel megköszönjem egyenes válaszát és nagyon határozott intézkedését. Remélem, hogy a Belügyminisztérium vezetői is levonják a tapasztalatot, hogy ezekben a kérdésekben hogyan kell majd mérlegelni és hogyan kell dönteni.
Miniszterelnök Úr! Valóban többször beszéltünk a parlamentben ezekről a rendkívül fontos ügyekről, amely meggyőződésem szerint igazán nemzeti ügy. A Magyar Szocialista Párt és annak frakciója és jómagam számtalanszor kínáltuk fel segítségünket, együttműködésünket annak érdekében, hogy együtt a demokratikus erők, szorítsuk ki a közéletből ezeket a nézeteket és ezeknek a nézeteknek a képviselőit. Ezt javasoltam egy nemzetközi sajtótájékoztatón is, én nagyon remélem, hogy a miniszterelnök úrnak ez a válasza ezt az együttműködést fogja a jövőben köztünk létrehozni.
Köszönöm szépen a választ. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés