DR. VAS IMRE, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 2013. április 8-án megtartott ülésén megtárgyalta Gulyás Gergely és Kocsis Máté törvényjavaslatát. A T/10622. számú törvényjavaslatot, amely a közveszély színhelyén elkövetett lopás szigorúbb büntetőjogi szankcionálásáról szól, az alkotmányügyi bizottság 23 igen, 0 nem és 1 tartózkodás mellett tárgysorozatba vette, és ugyancsak 23 igen, 0 nem és 1 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta.
Mint ahogyan a szavazási eredményekből is látszik, a felszólaló képviselők mindegyike a támogatásáról biztosította a törvényjavaslatot, bár volt olyan képviselő, aki adott esetben azt fejtette ki, hogy esetleg módosító indítványt benyújtana hozzá. Erre természetesen még lesz lehetősége. Ez történt a bizottsági ülésen, a többit pedig majd normál felszólalásban kívánom elmondani.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés