BERTHA SZILVIA (Jobbik): Tisztelt Államtitkár Úr! Külföldi cégtulajdonosok esetében sajnos megszokott forgatókönyv, hogy nehéz gazdasági helyzetben, amint a cég nem úgy termeli a profitot, ahogy ők elvárnák, kiszervezésekbe, leépítésekbe, bezárásokba kezdenek. A külföldi tulajdonosokban nincs ilyenkor szociális érzékenység a dolgozók és családjaik iránt, sem lojalitás a nemzetet fenntartó gazdaság felé. Nem törik magukat különösebben azért, hogy ha már profitot nem termelnek átmenetileg, akkor is lehetőség szerint megpróbálják megőrizni, átmeneti időre esetleg kormányzati egyezséggel, válságos időben a munkahelyeket. Sajnos úgy tűnik, nincs ez másként a Dunaferrnél sem, amelynek 2004-es privatizációjával a szocialisták gyakorlatilag megágyaztak a mostani elbocsátásoknak.

A sajtóban megjelent hírek szerint a kormány tárgyalásokat folytat a Dunaferr orosz tulajdonosával a cég tevékenységi spektrumának és ezzel dolgozónak megőrzéséről. A kormány azt is kinyilatkoztatta, hogy mindenképpen megmentik a Dunaferrt. A kérdésem az, hogy ezt hogyan kívánják megtenni, milyen eredményeket értek el eddig, és mire számítsanak a dolgozók.

Nyilvánvaló, hogy az innen utcára kerülő fizikai dolgozók nagyrészt olyan szaktudással és olyan tapasztalattal bírnak, amely szinte kizárólag ebben az ágazatban hasznosítható, vagyis Magyarországon ezzel a szaktudással máshol nem tudnak elhelyezkedni. Munkájuk elvesztése esetén vagy külföldön próbálhatnak meg boldogulni, vagy teljesen át kell őket képezni, és egy olyan régióban boldogulniuk új szakmában, pályakezdőként, gyakorlat nélkül, ahol a Dunaferr volt messze a legnagyobb foglalkoztató. Nyilvánvaló, hogy ez szinte lehetetlen kihívás. Végső soron tehát sok száz család fog tönkremenni a Dunaferr leépítéseiben, bezárása esetén pedig ezrek lehetetlenülnek el. Ezek a családok választhatják a hontalanságot, esetleg családostul költözködhetnek az ország különböző szegletei közt attól függően, hogy mikor hol van éppen munka.

A kérdésem tehát, hogy mi lesz a Dunaferr dolgozóival, marad a munkahelyük vagy sem, és ha nem, akkor hogyan tovább számukra.

Köszönöm a szót. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

(16.00)

Forrás: parlament.hu