PÁL TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A 2010-es választásra készülve a Fidesz, akkor még átérezve a megélhetés napi gondjait, a termelők és vásárlók fizetési nehézségeit, a magas élelmiszerárakat csökkentendő támogatta a szociális boltok hálózatának a létrehozását. Ez a kezdeményezés azon alapult, hogy lehetőséget kapjanak az őstermelők, a gazdák arra, hogy árujukat megfelelő áron egyből az emberekhez juttassák el, a vásárlóknak pedig lehetőséget nyújtott arra, hogy kedvező áron, friss, magyar és nem utolsósorban ellenőrzött termékeket vásároljanak meg.

Azt tapasztaljuk most, hogy az alig 2-3 évig működő hálózat haldoklik. Sőt, azt is mondhatjuk, hogy elhalt, hiszen az eredeti célra megnyitott üzletek nagy részét már átalakították vagy bezárták. Csak kevés helyen maradt meg a szociális bolt elnevezés, leginkább olyan helyeken, ahol az önkormányzat felvállalta azt, hogy további kedvezményeket, például levásárolható kuponokat biztosít a rászorulók számára. Ez legtöbb esetben egyébként 20-25 százalékos kedvezményt jelentett az árakból. Valójában azt mondhatjuk, hogy ezekben az esetekben a magas, 27 százalékos élelmiszeráfát csökkentik le.

Az alapvető élelmiszerek áfájának a csökkentése a mindennapi megélhetést segíti. Erre vonatkozóan a javaslatunk a parlament előtt van, és arra vár, hogy a kormánypártok támogassák ezt a javaslatunkat. Természetesen a javaslatunk szélesebb kört érint, minden magyar családot, és minden emberhez eljut. A javaslatunk lényege, hogy csökkennek az árak, valamint hogy nem kell külön üzlethálózatot, szociális bolthálózatot drágán működtetni, hanem a meglévő bolthálózatok alkalmasak, a kis boltok el tudják látni ezt a funkciót. Ezért kérdezem tehát államtitkár urat, hogy támogatják-e az MSZP élelmiszerek áfájának csökkentésére vonatkozó javaslatát annak érdekében, hogy az alapvető élelmiszerek ára csökkenjen 20-22 százalékkal, és mindenki számára a ma működő boltokon keresztül ezek az élelmiszerek elérhetők legyenek.

Tisztelettel várom a válaszát. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu