DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Elnök úr megértését és segítségét kérem, mert nekem bizottsági ajánlástervezetem van, és ott már a sorszámozás, de tartalom szerint be lehet azonosítani. A saját két módosító indítványomhoz és az egyik bizottsági módosító indítványhoz kívánok hozzászólni.
Elsőként azt a módosító indítványt szeretném az önök figyelmébe ajánlani, amelyet az 1. § elhagyásával kapcsolatban nyújtottam be. Az általános vitában is már kifogásoltam azt, hogy a törvénytervezet a KSH közhatalmi jogosítványait kívánja bővíteni, és Rétvári államtitkár úrral szakmai vitába bonyolódtunk a tekintetben, hogy jelenleg a Központi Statisztikai Hivatalnak van-e közhatalmi jogosítványa vagy sem.
Az én állításom az, hogy ilyen közhatalmi jogosítvánnyal nem bír a Statisztikai Hivatal, de tételezzük föl, ha mégis, és ezt bővíteni akarja a jogalkotó, akkor azért bizonyos további feltételeknek is meg kellene felelni.
Az kétségtelen, hogy a közhatalmi jellegről nincsen törvényi leírás, hogy pontosan mit kell alatta érteni. Ha a szakirodalmat nézzük, akkor a közhatalmi tevékenység fogalmát egyesek szűkítően, mások tágabban értelmezik. Kétségtelen, ha egy szűkebb értelemben vett közhatalom-gyakorlásról beszélünk, akkor egészen bizonyos, hogy idetartozik a jogalkotás, a közigazgatási döntés kikényszerítésének lehetősége. Ezek mind olyan differenciaspecifikák, amelyek a közhatalmi tevékenységet jellemzik. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság a közhatalom gyakorlásának minősített egyes tevékenységeket, amelyeket körülírt, és ebből lehet következtetni arra nézve, hogy a KSH-nak ilyen közhatalmi tevékenységet, ilyen tartalmat tulajdonít-e. Ilyen például, amikor egy köztestület az adott hivatás valamennyi gyakorlója számára normaalkotást végez.
Tehát ha a kormánynak az a szándéka, a jogalkotónak az a szándéka, hogy a KSH közhatalmi tevékenységét kibővíti, akkor, mondom még egyszer, mi nem értünk ezzel egyet, de ha önök mégis így gondolják, akkor a közhatalmi jogköröket egyértelművé kell tenni, hogy melyeket tartanak közhatalmi jogköröknek, és az ilyen jogkör gyakorlásával az érintettek számára alkotmányos garanciákat kell biztosítani. Ezt a feljegyzést és ezt a gondolatmenetet akkor írtam le magamnak, amikor még nem ismertem a kormánypárti többség szándékát, amit ma reggel az alkotmányügyi bizottságban ismertünk meg, ahol is kezdeményeztek egy bizottsági módosító indítványt, ahol nem elég, hogy a közhatalmi jellegét és a közhatalmi jogosítványait erősíteni akarják a KSH-nak, hanem ezeket a közhatalmi feladatokat még meg is osztják egy gazdasági társasággal. Ez valami egészen elképesztő!
Azt mondja a módosító indítvány, hogy a KSH az adatok gyűjtéséhez, az adatok feldolgozásához és az adatok közzétételéhez kapcsolódó közhatalmi feladatait a KSH elnöke által alapított - tehát a KSH elnöke alapít egy társaságot -, a magyar állam százszázalékos tulajdonában álló statisztikai elemző központ kft. bevonásával látja el. Ugyan ilyen kft. még nincsen, ahogyan én ott informálisan megtudtam, de mindenesetre már kap közhatalmi jogosítványokat.
Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy ennél sokkal komolyabban kellene venni ezt a tevékenységet. Ez teljesen elfogadhatatlan, ezért ezt a bizottsági módosító indítványt a szocialista képviselők nem is szavazták meg a bizottságban.
(19.50)
A következő téma vagy módosító indítvány, amiről szeretnék beszélni, az az, amikor a 10. § (5) bekezdését kiegészítő normaszöveget javaslom indítványomban kivenni a tervezetből. Ez arról szól, hogy a KSH a halottvizsgálattal kapcsolatos eljárásra vonatkozó külön szabályok szerint jogosult a halottvizsgálattal kapcsolatos adatokat egyedi azonosításra alkalmas módon átvenni és kezelni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az, hogy a halottvizsgálati adatok, az elhalálozási okok statisztikája fontos, az ilyen adatok gyűjtése, az elemzés, az értékelés, a feldolgozás akár különböző egészséggel, életvitellel kapcsolatos megelőző kampányoktól kezdve sok mindenre, ez egy fontos, hasznos információ, tehát hogy ezt gyűjteni kell, és hogy kiterjesztették az eredeti indítványban a külföldön elhalálozottakra vonatkozóan, ezek mind rendben vannak. De az, hogy az adatokat egyedi azonosításra alkalmas módon kell átvenni és kezelni, ezzel meg egyáltalán nem tudunk egyetérteni. Itt tehát a probléma az "adatokat egyedi azonosításra alkalmas módon" kifejezéssel van.
Amikor megkérdeztem az alkotmányügyi bizottságban a KSH jelen lévő képviselőit, akik a kormány álláspontját képviselték a bizottsági vitában, hogy miért nem támogatják, miért nem adnak segítséget és támogatást ahhoz, hogy ezeket az adatvédelmi szempontból aggályos normaszöveg-tervezeteket kivegyük a szövegből, akkor a válasz a következő volt.
Egyrészt a halottvizsgálati adatok nagyon speciálisak, az adatgyűjtő lap is speciális, ami ezeket a szabályokat tartalmazza, és ennek megfelelően kell eljárni. Igen ám, de amikor egy ilyen szabályt vagy egy ilyen tervezetet a parlamenti vitában kritizálunk, akkor az nem elégséges érv, hogy hiszen egy korábbi törvény előírja, hogy így csináljuk, ezért nem tudunk mást tenni, mint hogy így építjük be a tervezetbe.
Igen, de a jogalkotónak lehetősége van vagy a kormánynak lehetősége van arra is, hogy ha rájön, hogy egy korábbi törvény, ami előírja, így például a halottvizsgálattal kapcsolatos adatoknál, hogy egyedi azonosításra alkalmas módon kell átvenni és kezelni, ahogy ezt előírta, úgy ezt meg is tudja változtatni. Nem látjuk okát - azon kívül, hogy valamikor előírták, akkor se volt rá ok és indok; nem látjuk okát -, hogy miért kell egyedi azonosításra alkalmas módon átvenni és kezelni, és ennek indokát nem is adta senki a kormányoldal részéről.
Nem érvelték meg, nem magyarázták meg, hogy miért van erre szükség az ő állításuk szerint. Hát csak azért, mert korábban egy törvény ezt így írta elő. És korábban mi volt az oka, hogy így írta elő a törvény? Azt gondolom, ennél sokkal komolyabban kellene venni a jogalkotást, ezért, ha ezeket a hibákat korrigáló és a jogbiztonság szempontjából fontos garanciális elemeket beépítő módosító indítványainkat nem fogják támogatni, akkor mi nem tudjuk megszavazni ezt a törvényjavaslatot.
De hát most még csak a részletes vita ideje van itt, bízom benne, hogy meg tudjuk egymást győzni arról, hogy ezek a módosító indítványok helyesek.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Dr. Bárándy Gergely tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés