DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Az ügyben magának a minisztériumnak, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak maximum jogszabály-értelmezési feladata van. Párttámogatások, illetve tiltott párttámogatások kérdésében a jogszabályok járnak el, és amennyiben valamilyen jogszabálysértés történik, mindenkinek a hatóságokhoz kell fordulni.
Maga a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, amely a MOL-ban a kisebbségi tulajdonosi részesedéssel járó jogokat gyakorolja a kormány nevében, azt mondta, hogy mint kisebbségi tulajdoni résszel rendelkező tulajdonos, nem szól bele a MOL támogatási politikájába. Ennek tulajdonítható a miniszter asszonynak az a nyilatkozata, hogy tájékozódni kíván.
Egy haszna azonban mégiscsak van ennek az esetnek: legalább tisztán látjuk a dolgokat. Amiről eddig csak újsághírek voltak, és amiről eddig csak szóbeszéd volt, azt most teljesen tisztán lehet látni. Önmagában, amennyiben a jogszabályok betartásával történik a támogatás, maximum csak annyi következménye van ennek a dolognak, hogy tudjuk, ezek a cégek, illetve alapítványok kiket támogatnak. Amennyiben ez együtt jár jogszabálysértéssel, fel kell lépni ez ellen, a politikai botrányon túlmenően.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés