MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Azt a problémát, amit Gőgös Zoltán felvetett, a mezőgazdasági bizottság módosító indítványa, úgy gondolom, megfelelő módon kezeli, sőt más módosításokat is végrehajt, ami támogatandó.
Amiben vitába kell szállnom vele, az a Jobbiknak azon véleménye, hogy mi igenis sokalljuk a 3 hektárt ilyen esetekben. Úgy gondoljuk, hogy a korábban meglévő egyhektáros méret megfelelőbb volt ahhoz, tehát 1 hektárnál nagyobb egybefüggő állami területeknél igenis elvárható az, hogy a Nemzeti Földalapkezelő éljen a lehetőségeivel, és a mindenkori birtokpolitikai irányelveknek megfelelően hasznosítsa ezeket a területeket.
(18.50)
A demográfiai földprogramnál vagy különböző szociális földprogramoknál is hasznosan lehetne már egy hektárnál nagyobb területet is hasznosítani. Nem látjuk értelmét annak, hogy ilyen területeket az állam eladjon. Ez szerintem szembemegy azzal is, amit korábban lefektettek a kormányprogramban és a nemzeti vidékstratégiában. Éppen ezért benyújtottunk egy kapcsolódó módosító indítványt, ami kezeli ezt a problémát, amely elfogadja a mezőgazdasági bizottság módosító indítványában azokat a jogos felvetéseket, amelyeket ellenzéki képviselők is nagy számban felvetettek az előző bizottsági ülésen. Ugyanakkor az egyhektáros határt visszaállítaná, úgy, ahogy a most hatályos jogszabályokban is van. Azért a 3 hektár nem olyan kis terület, amiről ilyen módon le lenne szabad mondania az államnak. Kérem, hogy ezt vegyék figyelembe. Beszéljenek gazdálkodókkal, és higgyék el, hogy sok embernek 2-3 hektár is komoly értéket jelent, és nagyon furcsállják azt, hogy az állam ezt kvázi nem tartja érdemlegesnek, és szeretne ezeken túllenni pályázat nélkül. Természetesen itt mindig a pályázat hiányáról, meglétéről vagy annak meg nem létéről van szó. Igenis úgy gondoljuk, hogy egy 2-3 hektáros területnél már lehetnek visszaélések, ezért a pályázat fenntartása feltétlenül fontos lehet.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés