DR. SZÓCSKA MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Magam is úgy gondolom, három év után hasznos átnézni, hogy az egészségügy újraszervezésében, újraélesztésében hol tartunk. Én magam nem szoktam mantraszerűen emlegetni a korábbi időszakokat, de az mindenképpen méltányos, hogy több kormányzati ciklus mulasztásait nem lehet három év alatt helyrehozni. Egyet tudok mondani önnek, hogy nálunk egy célirányos válságkezelés és célirányos erőfeszítések vannak. Az irány egyértelmű.
Az előttünk lévő két kormányzati ciklusban meg tudnám számolni egyrészt az ágazatvezetőket, másrészt pedig azokat az irányváltásokat, amikor 180 fokban privatizáció-nem privatizáció, ellátásszervezés 1.0, 2.0, 3.0 fordultak meg. Tehát egy következetes irány van, amelynek különböző eredményei már megmutatkoznak. Én is tudnám sorolni az egészségügy megörökölt vagy egy gazdasági világválság körülményei között nehezen kezelhető problémáit, de jelentem képviselő úrnak, hogy dolgozunk rajta, és célirányos erőfeszítéseket lát. Valameddig eljutottunk, és innen kell tovább mennünk.
Ha visszautalunk a forráskivonásra, amit említett képviselő úr, azért úgy örököltem meg ezt az egészségügyet 2010-ben, hogy az ellátórendszer egy hónapi finanszírozását 2009-ben kifizették. Egy gazdasági világválság körülményei között kénytelenek vagyunk futni ez után a probléma után. Ez egy nagyon súlyos megörökölt probléma. Minden év végén ott volt a konszolidáció, és bár lehet wunderwaffénak gúnyolni az államosítást, de azt a fajta széttöredezett ellátórendszert, ami az elmúlt időszakok eredményeztek, egyszer rendbe kell tenni. A mostani helyzet átmeneti helyzet, egy intézményi törvény új, hatékony szervezeti környezetet, intézményi feltételeket fog biztosítani az ellátórendszernek.
Lehet beszélni a központi számlavezetésről, de az az igazság, hogy ez adja meg a kórházakat érintő kontrollingrendszer alapját. És makroszinten, hogy az intézmények az államnál bankolnak: át lehet gondolni, hogy az a 100 milliárdos nagyságrendű központi bankolás mennyivel javítja az ország likviditását. Makropolitikai, makrogazdasági szempontokat is látni kell ebben. Ami pedig átmeneti problémát okoz, azt kezelni fogjuk, de enélkül nem kontrollálhatóak a gazdálkodási folyamatok az egészségügyben. Úgyhogy ez egy nagyon fontos eredmény, az államosítás nagyon sok mindenhez járul hozzá: egységes betegutak, egységes kapacitásszabályozás. Tehát ezeknek az alapfeltételeknek az eredményei, amiket előállítottunk, meg fognak mutatkozni rövidesen.
Bármilyen furcsa is, de éppen van olyan ellátás, például a transzplantációs ellátás, ahol a várólista növekedése eredmény. Tehát van, ahol éppen az a jó, amikor növekszik a várólista, mert így nagyobb eséllyel jut szervhez valaki. Úgyhogy ezt is egységesen tudjuk kezelni ebben a rendszerben.
(9.10)
A várólistáknak volt már egy kezelési programja, lesz kezelési programja; legalább látjuk, és látjuk azt, hogy hol van etikai vétség, hol operálnak a várólistán kívülről, látjuk azt, hogy hol van előjegyzés és nem kimondottan várólista, tehát megyünk alá. Az, hogy mi láthatóvá tettük a várólistákat, egy nagyon komoly vállalás az állami vezetés részéről: látható, hogy mi van, mert korábban még nem is volt látható. Innen tudunk elindulni az etikai-igazságossági kérdések rendezéséhez és a várólista céltudatos menedzseléséhez, mert például szürkehályog-műtétet annyit végzünk, mint az uniós átlag, tehát látnunk kell, hogy hol van az igazi probléma, hova kellenek a befektetések, hogy ezt ledolgozzuk. Jönni fog a várólista ledolgozása is; most már látjuk, hogy mekkora problémán vagyunk túl.
Jelentem, hogy különösen a szakvizsga nélküli fiatal korosztályok esetében - akiket jó itthon tartani, mert könnyebb itthon tartani őket, mint visszahozni őket a vendégmunkából - szignifikánsan csökkent az elvándorlási szándék és az elvándorlási aktivitás, ami már a fizetésemelésnek és az ösztöndíjprogramnak a része. Az ápolók prioritást fognak élvezni a most következő béremelésnél, mert ez nem egy egyszeri, nemcsak egy pacifikáció volt, hanem ez egy program. Tavalyelőtt is, tavaly is és idén is történnek olyan ösztönzők a rendszerben, amitől meg fog állni, meg fog fordulni a migráció néhány éven belül, de egy gazdasági világválság körülményei között mostanáig erre voltunk képesek; számos problémát még kezelni fogunk.
Köszönöm szépen a hozzászólást. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés