KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Különösen figyelve a kialakult vitát, vártuk többen, hogy mikor esik szó konkrétan a javaslatról, pedig talán érdemes lenne ezt a fókuszba helyezni. Ugyanakkor nem könnyű megállni szó nélkül néhány megszólalást.
Osztolykán Ágnestől korábban megtudhattuk, hogy az ő copyrightja gyakorlatilag a röghöz kötés fogalma, ennek ő az élharcosa, és mindenki tőle vette át; ehhez biztosan lesznek majd, akik gratulálnak.
(15.00)
Emellett arról tájékoztatott minket, hogy gyakorlatilag, verbálisan belerúgva ennek az egyeztetési folyamatnak a szereplőibe, mind kormánypártisággal vádolható. Ezzel nyilván képviselő asszony majd el tud számolni adott esetben a hallgatói önkormányzat képviselőinek irányába, illetve az ott partnerként megjelenő szervezetekkel kapcsolatban.
Érdemes lenne tehát a konkrét javaslatra fokuszálni, már csak azért is, mert a feladat, a feladvány nem egyszerű feladvány. Egy hosszú egyeztetési folyamat eredményeképpen került ide ez a javaslat a tisztelt Ház elé, és én osztom azokat a véleményeket, amelyek itt előttem megfogalmazódtak. Például Szűcs Erikától elég érdekes volt meghallgatnunk azt, hogy az elmúlt 8 éves időszakukban gyakorlatilag minden rendben volt. (Szűcs Erika: Én ilyet nem mondtam.) Jóllehet én úgy tudom felidézni, hogy ön sem alkotott ércnél maradandóbbat kormánytagként. Lehet, hogy a törvényjavaslat helyett Voltaire Candide-ját olvasta, és a létező világok legjobbikából indult ki. Ehhez képest azt, hogy ez a helyzet itt van előttünk és ez a feladvány megoldandó, nem a szél hordta össze, ez önöknek nagyban köszönhető.
Az ön főnöke iránymutatásait felidézte már Wittner Mária képviselő asszony. Magam is úgy gondolom, hogy egyrészt célszerű lenne, hogy belelapozzon a törvényjavaslatba, másrészt hogy önvizsgálatot tartson.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Szűcs Erika: A törvényjavaslatról egyik sem beszélt. - Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés