DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Reagálnék Gyimesi úr hozzászólására, aki gyakorlatilag egyetértett teljes egészében azzal, amit Staudt Gábor, illetve én már korábban elmondtunk. Nyilván a kevés kritika között, amit meg lehetett fogalmazni erről a törvényjavaslatról, de ezt mindenképpen kihangsúlyozzuk, és nagyon örülünk, hogy a kormánypárt soraiban is észrevették ezt a problémát.
Egy dologra szeretném még felhívni a figyelmet ezzel kapcsolatban, ami még talán nem hangzott el. Ezekről a levéltári anyagokról, amelyek eddig kutathatóak voltak és rendelkezésre álltak, adatokat lehetett szerezni, másolatokat lehetett kérni. Tudomásunk szerint egyébként ezeket már mikrofilmre vették, digitalizálták, ami nem állami kézbe került, hanem egyházi kézbe. Tehát ezek az adatok megvannak. Most ez azt jelenti, hogy ha eldugja úgymond a kormányzat, a kétharmados többség ezeket az adatokat, akkor valakiknek ez az információ megvan, ők viszont ezt akár pénzért tudják árusítani. Ez azt jelenti, hogy ezzel gyakorlatilag olyan lehetetlen helyzetet teremt a kétharmados többség, hogy bizonyos emberek, személyek vagy jogi személyek számára ez meglévő információ lesz, mások számára viszont nem. Ezek pedig kereskedni tudnak ezzel. Ez gyakorlatilag olyan lenne, mintha koncessziós jogot adnánk ezeknek az adatoknak a megismerésére. Ez álláspontunk szerint semmiféleképpen nem fér bele a jogállamiságba, nem fér bele abba, hogy mindenkinek jogában van megismerni bizonyos adatokat, hogy azok nyilvánosságra kerüljenek. És míg bizonyos jogi személyeknek van ilyen joguk, másoknak ezentúl megtiltjuk ugyanezt, amit másoknak odaadtunk.
Tehát ez egy elég súlyos ellentmondás, de úgy gondolom, egy nagyon egyszerű módosítással ezt helyre tudnánk tenni. Kérem is, hogy ezt tegyük meg.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés