KÁLI SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha már megéljük ezt a ritka pillanatot, hogy angyali béke uralkodik a Házban, akkor hadd bővítsem Kovács képviselő úr gondolatait az ipartörténeti emlékekkel. Azt javaslom, ha már itt fémről, vasról, vasútról van szó, akkor bővítsük ezt a gondolatot azzal az ipartörténeti kezdeményezéssel, ami az úgynevezett vaskultúra útja. Ez mintegy 10-15 évvel ezelőtt indult el az országban. Tulajdonképpen a fémfeldolgozási nagy és sajnos lepusztult üzemek kapcsolatáról van szó. Ebben nagyon jó osztrák és német példák vannak, ebben civil kezdeményezés is van. Úgy gondolom, jól illene, ha a vasút megmentésére irányuló kísérleteket kibővítenénk azzal, hogy ez legyen egyben a magyar vaskultúra még megmaradt emlékeinek megmentése is.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés