DR. LÁNG ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Igyekeztem hallgatni mindenkinek az érveit ezzel a beadvánnyal kapcsolatban, hát kevés ilyet hallottam, talán Hegedűs Lorántné asszony volt, aki a szakmával foglalkozott. Staudt képviselő úrnak pedig - aki nem állja meg, ha meglát, hogy valami személyes megjegyzést ne tegyen - fel szeretném hívni a figyelmét, hogy az önkormányzati bizottság elnökeként, ha megengedi, attól függetlenül, hogy egy budapesti kerület polgármestere vagyok, azért éltem egy beadvánnyal, amely valóban a törvényben - ahogy egyébként ön a végén fogalmazott a 2. §-sal kapcsolatban - helyre tesz egy olyan szabályozást, ami most négy helyen törvényileg, egyébként a jogalkotó szándékával ellentétben megakadályozza a közös hivatal létrejöttét. Ha megengedi, akkor egy ilyen beadványt a saját nevemmel is jegyzek a parlamentben.

De ha innen indulunk ki, úgy tudom, ön se nem polgármester, se nem képviselő egyetlenegy 7000 vagy az alatti településen sem, tehát ilyen alapon akkor nem kellett volna hozzászólni a kérdéshez, képviselő úr, hiszen hát akkor milyen jogon szólt ehhez hozzá. Szerintem ez egy rossz út, amit itt elkezdett, hogy ki adhat be beadványt meg ki nem, ne ezt folytassuk. Beszéljünk arról egyébként, ami tulajdonképpen a mai napirend lenne, ez a konkrét törvénymódosítás. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu