HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A mai napon nagyon sok szó esett már az önkormányzati alrendszer működéséről, az abban lévő problémákról, és ahhoz képest mondom ezt, hogy milyen sok szó esett erről, hogy maga az a jelentés, amelyről egyébként beszélünk, 71 oldal, de mindösszesen 3-3,5 oldal az, ami az önkormányzatok problémáit elemzi, illetve az önkormányzatok ellenőrzéséről szól.

Nyikos képviselőtársam is itt az előbb elmondta, hogy meglepően alacsony azoknak az önkormányzatoknak a száma, amelyeknél ellenőrzésre sor került, és felmerül a kérdés, vajon miért bánik az Állami Számvevőszék ezzel a területtel, az önkormányzati alrendszerrel egyrészt ennyire szűkszavúan és mondjuk így, szűkkeblűen. Talán azért, mert a fideszes önkormányzatok bírálata - mondjuk ki - az elfogult állami számvevőszéki vezetés mellett nem megengedhető? Vagy kellemetlen lenne ezekre a hibákra rendre-módra rámutatni? Mindenesetre most térjünk rá az anyagra, amit önök adtak, ha szűkszavúan is, de azért pár gondolat, pár dolog megjelenik benne, amiről azért talán érdemes lenne beszélni.

Az egyik pont, amely a 27. oldalon szerepel, a pályázatokkal kapcsolatos eladósodottságról szól. Erről is már többen beszéltek az előttem felszólalók közül. Itt azt írják, hogy a legnagyobb probléma az önerőt pótlandó saját forráshoz felvett hitelek kérdése. Az NFÜ-ről magáról, egyébként megnéztem az anyagban, 2, azaz kettő darab mondat szerepel, és mind a kettő mondat ugyanazt tartalmazza, aminek a rövid lényege annyi - itt a 23. oldalról olvasnám fel az egyiket -, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek megfogalmazott javaslat lényege, hogy készítsen szabályszerű beszámolót. Mondjuk, egyébként ez azért is fura, mert az előző évi jelentésükben önök nagyon részletesen kitértek az NFÜ-re, illetve arra, hogy ott milyen komoly hiányosságokat tapasztaltak, és egészen - hogyan mondjam - botor hibák is felmerültek az NFÜ működésével kapcsolatban. Ez szorosan összefügg az európai uniós pályázati rendszerrel, hiszen hogyha a fej működésében ilyen komoly zavarok vannak, akkor nem csoda, ha a pályázatok kapcsán, azok felhasználása kapcsán is komoly hiányosságokat tapasztalhatunk.

Járva az országot, ezeket a különböző pályázatokat ellenőrizve, figyelemmel kísérve azt kell mondanom önöknek, hogy különösen az infrastrukturális beruházásoknál - egyet majd példaként szeretnék kiemelni - döbbenetes pazarlás folyik a közpénzek tekintetében, és amit önök egyébként itt külön a figyelmünkbe ajánlottak, hogy milyen harcot folytatnak a korrupcióval, e tekintetben ezen beruházásoknál a korrupció az, ami gyakorlatilag virágoztatja ezt az üzletágat. Ezért is csodálatra méltó, hogy e tekintetben önök vajmi keveset szóltak a jelentésükben az európai uniós pályázatokról.

A példa, amit szeretnék önök elé hozni, a csatornaberuházások, amelyek mostanában folynak Magyarországon, közel 130 ilyen jellegű beruházás van a KEOP operatív programon belül. Ezek egyenként többmilliárdos nagyságrendű beruházások. Korábban nagyobb önrész, most kevesebb önrész, de ha milliárdokról beszélünk, akkor mindenképpen 100 milliós nagyságrendű az önrész, amit egy-egy önkormányzatnak hozzá kell tennie ezen beruházásokhoz, tehát igen jelentős közpénzről van szó, nem beszélve az európai uniós támogatáson belül lévő magyar közpénzről. Az összkép, ami kialakul, hogy itt jelentősen felül vannak árazva ezek a pályázatok, egy igen kis piacon egymás között leosztott területek vannak az egyes kivitelező cégek között, és bizony az a végső konklúzió sem túlzott, amit most kimondok, hogy sok esetben egy 30-35 százalékos önrész, amikor még annyi volt a KEOP pályázati rendszeren belül a kötelező önrész, elegendő lett volna úgy egyébként a teljes kivitelezés megvalósítására, és mondjuk, a 60-65-70 százalék pedig - hogy is mondjam -, a korrupció szót most nem merném használni, de mondjuk, az egyéb körülmény, és ez így van, ez tény. Nagyon szeretném kérni az Állami Számvevőszéket, a következő évben, hiszen ezek a pályázati beruházások egyfolytában folynak, külön figyelemmel kísérje ezeket az ügyleteket e tekintetben is, amit mondtam önöknek.

A másik a devizában történő eladósodottság, amire önök felhívják a figyelmet. Mivel az időm nagyon szalad, és még több mindent szeretnék mondani, e tekintetben egy dolgot szeretnék az önök szíves figyelmébe ajánlani, ez pedig az árfolyamveszteség. Ugye, nem gondoljuk azt, hogy az a város, az az önkormányzati vezetés, amely adott esetben többmilliárdos nagyságrendben bocsátott ki kötvényt, annyira inkompetens volna, azt ne mondjam, buta, hogy ne tudná, milyen kockázata van az ezen ügyleteknek. Tehát mondjuk, ezt a lehetőséget így zárjuk ki, akkor pedig marad még a másik lehetőség, hogy valami miatt ők motiválva voltak a tekintetben, hogy sok esetben tehetetlenül vagy tétlenül tűrték, nézték, hogy az igen rossz időben átváltott devizaalapú hitelük hogyan zuhan, ugyanakkor pedig hogyan emelkedik a város adóssága.

Kérem, azt gondolom, akik ezt szótlanul tűrték, azok valahol nagyon jól jártak, vagy valakik ebben az országban ezekkel a jogügyletekkel nagyon jól jártak. Sok esetben azt is tudjuk, hogy egyébként egyes önkormányzati vezetők - az ÁSZ különböző városokról szóló jelentésében olvastam - felhatalmazás nélkül döntöttek ezen kötvények átváltásáról, akkor, amikor egyébként éppen a válság alakult ki, és a világban mindenhol arról szóltak a tévék, rádiók, hogy hogyan zuhannak a különböző devizák, hogyan alakult a magyar forint árfolyama is. E tekintetben tehát komoly hiányosságot látok még, úgy gondolom, az anyagban.

A másik a kötelezettségvállalások mértéke, hogy a kötelezettségvállalási korlátokat rendre-módra az önkormányzatok áthágták, tehát a hitelképességüket úgy mutatták be, hogy mondjuk, így trükköztek a számokkal. Nyilván volt kitől tanulniuk, de ezt mindenfajta pártszínezetű önkormányzat eljátszotta, hogy olyan bevételeket tüntetett fel, amelyekről tudvalevő volt az első pillanatban, hogy nem fognak megvalósulni, és mégis beírták, azért, hogy a hitelképességük biztosítva legyen.

(12.30)

Én azt gondolom, hogy emellett nem lehetne elmenni szó nélkül, hiszen ez törvénybe ütköző cselekedet. S amikor önök azt írják a jelentésük 17. oldalán, hogy az ÁSZ-törvény 1. § (5) bekezdése szerint eljárást kezdeményezhet az ÁSZ, az ÁSZ-törvény 30. § (1) bekezdése alapján pedig köteles a hatóságokkal haladéktalanul közölni, ha bűncselekmény gyanúját állapítja meg, akkor azt gondolom, hogy ilyen kérdésekben is sokkal szigorúbban kéne az ÁSZ-nak fellépni. Amikor a későbbiek során olvassuk, hogy hány esetben élt ezzel a lehetőséggel az ÁSZ, akkor azt kell mondani, hogy igen-igen szerény ez a szám, noha ez bevett, általános gyakorlat volt az önkormányzatoknál. Nyilván azért, mert megtehették, senki nem mondta nekik, hogy állj.

Aztán a tapasztalatok hasznosulásáról írnak, hogy milyen javaslatokat fogalmaztak meg az önkormányzatoknak, és ez hogyan hasznosulhat adott esetben a törvényhozói munkában, de az önkormányzati testületi munkában is. E tekintetben engedjenek meg egy személyes tapasztalatot. Én próbáltam hasznosítani az önök egyik jelentését egy várossal kapcsolatban, és szó szerint idéztem azt, amit az ÁSZ jelentése tartalmazott. Majd a későbbiek során az ÁSZ igen tisztelt elnökének egy közleményében kellett hogy olvassam, hogy ne használjam fel ezt az anyagot politikai csatározásban, mert hát az nem úgy van. Kérem, én most is hadd mondjam el, ha már így személyesen van módunk találkozni, hogy szó szerint idéztem az önök jelentését a tekintetben, hogy Hódmezővásárhely akkori polgármesterének az adósságrendezési eljárást el kellett volna indítania. Ezt önök fogalmazták meg egy akkori ÁSZ-jelentésükben a város megvizsgálása után.

Visszatérve arra, hogy milyen javaslatokat fogalmaztak meg. Olyan szavakat használnak, mint ésszerűsítés, méretgazdaságosság, kiadáscsökkentés, önként vállalt feladatok újragondolása, és így tovább. Ezt a magyar köznyelvben közérthető módon úgy szoktuk megfogalmazni, hogy megszorítások és leépítések. Azt gondolom, hogy aki az önkormányzati életben jártas, tudja, hogy ezek a megoldások ideig-óráig valamit jelenthetnek, de előbb-utóbb a közösség életének a rovására mennek. Tehát nem lehet a végtelenségig megszorítani, leépíteni, akár az önként vállalt feladatokról lemondani, mert az az adott település életének a minőségét befolyásolja nagyon negatívan, és valójában előbb-utóbb az egész közösség életét ellehetetleníti. Tehát én nem gondolnám, hogy ezek a javaslatok jók, életszerűek és pozitív irányba mutatnának.

A másik dolog, ami felmerül, a helyi adók emelése. Önök is megfogalmazzák, hogy több esetben ez nem megoldás. Mi is így gondoljuk. De nemcsak az, hogy nem megoldás, mert ez különösen is nagy kitettséget jelent az egyes önkormányzatoknak, ahol ezeknek a bevételeknek a jelentős hányada csak néhány adózótól származik, hanem azért is, mert adott esetben már nincs lehetőség további emelésre. Tehát azért, hogy az önkormányzatok a finanszírozásukat egyensúlyban tudják tartani, a helyi adók emelése nem lehet hosszú távon megoldás. Újra kéne gondolni az önkormányzatok finanszírozását. E tekintetben nagyon jó lenne érdemi javaslatokat kérni az Állami Számvevőszéktől, ezt várjuk is, de mindenesetre az, ami itt megfogalmazódik, biztosan nem megoldás.

S még egy dolgot szeretnék elmondani, mert látom, hogy sajnos az időm fogytán van. Ami viszont abszolút támogatandó, és nagyon jó lenne, ha e tekintetben az ÁSZ konkrét javaslatokkal érkezne ide a Ház elé, nevezetesen az, hogy az önkormányzatokra vonatkozó jogszabályi előírások jelenleg differenciálás nélküliek, tehát egy megyei jogú városra sok esetben, sok tekintetben ugyanaz vonatkozik, mint egy községi, nagyközségi önkormányzatra, ami teljes egészében életszerűtlen, de nemcsak hogy életszerűtlen, hanem olyan pluszenergiákat köt le egy kistelepülés életében, ami egyébként jobb sorsra volna érdemes, azért, hogy a kistelepülés közösségének az életét érdemben lehessen építeni. Ha ezt a problémát önök is így látják, hiszen megfogalmazták, akkor nagyon jó lenne, ha a törvényhozási munkánkban abban segítenének, hogy pontos és egyértelmű javaslatokat terjesztenek a Ház elé, hogy miként lehetne ezt a jelenleg eléggé egyenetlen rendszert megváltoztatni.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu