NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! (Az elnök csenget.) Nagy bajban az MSZP, ezért is adott be egy ilyen megalapozatlan, demagóg és hiteltelen törvényjavaslatot (Dr. Józsa István: Nemzeti együttműködés!), aminek egyébként valódi célja (Közbeszólás az MSZP soraiból: Trafikkirály!) a Fidesz rezsicsökkentő politikájának sunyi támadása. (Dr. Józsa István: Nemzeti együttműködésben gondolkodjál!)

Hogy mitől hiteltelen, demagóg és megalapozatlan? Egyrészt az alatt a nyolc év alatt, amíg lehetőségük lett volna arra, hogy a rezsit csökkentsék a magyar háztartásokban, tizenötször emelték, a gáz háromszorosára, a villany kétszeresére emelkedett ebben az időszakban. (Dr. Józsa István: Működjél együtt!)

Másrészről folyamatosan az áfacsökkentésre hivatkozni pont ennek a pártnak nem volna szabad. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Ha jól beszélsz, kapsz egy trafikot!) A 2006-os országgyűlési választások előtt öt hónapra csökkentették 5 százalékkal az áfát, és ebből az 5 százalékos áfacsökkentésből - amit egyébként a kormányváltás után azonnal elfelejtettek - a KSH 2006. év végi adatai alapján mindössze 1 százalék maradt az embereknél, 4 százalékot lenyeltek a szolgáltatók, illetve azok a kereskedők, akik ezzel élni tudtak.

Ezzel szemben mi azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy mind a 3,8 millió háztartásban egyszerre és egyenlő mértékben csökkentsük a rezsit. Másrészről a szegény embereknek rendkívül nagy kiadást jelent a rezsi, akár kétharmadát is jelentheti a családi bevételeknek, ezért egyszerre több helyen kell rezsit csökkenteni. Július 1-jével kilenc helyen valósul meg a rezsicsökkentés, és ez pont a szegény családokat fogja rendkívül pozitív módon érinteni. Ráadásul a nyár folyamán újabb energetikai rezsicsökkentésben gondolkodunk az október 15-ei fűtési szezonra, és a rezsicsökkentés témakörébe bevonjuk a temetkezést is.

Arra kérem a tisztelt képviselőtársakat, hogy ezt a megalapozatlan, demagóg (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) és hiteltelen törvényjavaslatot ne támogassák.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban. - Gőgös Zoltán: Ezt magyarázd meg majd az embereknek!)

Forrás: parlament.hu