SZABÓ TIMEA (független): Köszönöm a szót. Államtitkár Úr! Ne haragudjon, hogy ezt mondom, de ez még annál is semmitmondóbb volt, mint amire számítottam.

Nem fogadom el a választ. Ez nem nyújt megoldást, ez nem nyújt védelmet a sok százezer nő és gyermek számára.

(15.10)

Szeretném megkérdezni, hogy miért nincs itt most Balog Zoltán miniszter úr, miért nem vett részt a vitán, ha ő annyira szívén viseli ezt az ügyet. Miért nem volt társadalmi egyeztetésen ez a most benyújtott javaslat? Miért kerül ki minden, civilek által megfogalmazott javaslat ebből a benyújtott tervezetből? Államtitkár Úr! Ha ön szerint olyan jó ez a javaslat, akkor ma fél ötkor a Batthyány téren harminc civil szervezetből és magánszemélyből álló tüntetés miért kerül megrendezésre a családon belüli erőszak tervezete ellen? (Folyamatos közbeszólások. - Dr. Rétvári Bence: Egy perc!)

Szeretném felolvasni az ő követeléseiket. A formális meghallgatás helyett érdemi civil egyeztetés, azaz a törvénynek a civil szakmai javaslatok alapján történő megszövegezését követelik. (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) A kormány haladéktalanul írja alá és tartsa be az áldozatok védelmét garantáló isztambuli egyezményt. (Az elnök ismét csenget. - Folyamatos zaj.) És az utolsó, a kormány minden ponton, de különösen a nők elleni erőszak...

Forrás: parlament.hu