ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Megtörtént a Kaposi Mór Oktató Kórház és a marcali kórház hivatalos összevonása. Az indoklás szerint a marcali kórház önállóan nem képes megfelelni a szakmai kollégiumok által megszabott feltételeknek. A tájékoztatás szerint a lakosság számára egyfajta garancia, hogy a továbbra is itt maradó tevékenységek a megyei kórház révén magasabb szintű ellátásnak felelnek majd meg, és a dolgozók számára is egyfajta túlélést jelent az új helyzet.
Az összevonás óta eltelt időszak eseményei azonban nem ezt igazolják. A marcali kórház finanszírozható teljesítményét körülbelül a felére csökkentették, ez burkolt formában egyenlő a bezárással. A Kaposi Mór Oktató Kórház aligha vállalja hosszú távon a marcali telephelyen képződő adósságot, így az aktív osztályok elsorvasztása nem titkolt célja a menedzsmentnek. Erre utal a gyermekosztály bezárása, az önálló gyermekügyelet megszüntetése, a coronariaőrző felszámolása a belgyógyászaton, a szülészet bezárási szándéka. A környéken mélyszegénységben élő, halmozottan hátrányos helyzetű, jelentős számú cigány lakosság körében a szülő nők nehezen fogják elérni a több mint hatvan kilométerre lévő Kaposi Mór Oktató Kórházat, így a jobb feltételek helyett sokan a mentőben fognak szülni. Az elvégezhető műtétek számát jelentősen csökkentették, pedig a rendelkezésre álló jól felszerelt műtők konganak az ürességtől. Az aneszteziológusok havonta csak 9-11 munkanapot dolgozhatnak. Az egész kórházban a hangulat leginkább vihar előtti csendre hasonlít, van, aki szerint nem éri meg az év végét az intézmény.
Tisztelt Államtitkár Úr! A marcali kórház körzetében 25 ezer ember él. Úgy tűnik, az ő ellátásuk kerül veszélybe az előzőekben elmondott intézkedések miatt. A betegek és a kórházban dolgozók egyértelmű választ várnak. Ezért kérdezem öntől, hogy mi a tervük a marcali kórház további sorsát illetően. Valóban a betegellátás érdekében került sor az összevonásra, vagy a kórház lassú elvéreztetése, kivéreztetése történik?
Várom válaszát. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés