ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Schiffer András képviselőtársam kétpercesének az elejét nem értettem, de bízom benne, hogy nem egyfajta minősítést próbált használni, mert én még soha önnel szemben nem használtam minősítést.
Én nem azt mondtam, hogy büszkék vagyunk, de az Európai Unió tagországain belül ezek a mutatók ma jelenleg a legjobbak közé tartoznak. Én akkor is azt mondtam el és nem mást, képviselőtársam. Érdemes lenne odafigyelni a másikra, amikor egy-egy hozzászólásban megpróbál érveket felsorakoztatni.
Gúr Nándor képviselőtársam felhozta a 2010. évi költségvetést, de ugyanezt csinálta Göndör képviselőtársam is. Az akkori gazdasági növekedés biztonsága mögött ott volt 20 milliárd euró hitelfelvétel felhasználása is. 2010 második félévében a költségvetés, fogalmazzunk úgy, a kassza üres volt, képviselőtársam, mert ha nem lett volna üres, akkor 2010 szeptemberében és októberében a jelenlegi kormánynak nem kellett volna azt a döntést meghoznia, hogy bevezeti a bankadót. Nem volt pénz a kasszában, képviselőtársam. Tehát ezt tessék már figyelembe venni és alapul venni, azért is kellett.
Amikor Kolber képviselőtársam azt mondja, hogy az adókat nem a bankokra kellett volna terhelni meg a multinacionális szolgáltató cégekre kellett volna terhelni, akkor úgy egyébként kire kellett volna terhelni, fölteszem én a kérdést a DK-nak, és fölteszem a kérdést az MSZP-nek is. Úgy egyébként kire kellett volna terhelni? Tegye föl mindenki magában a kérdést! (Göndör István: És kire terhelték?)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés