HERMAN ISTVÁN ERVIN, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A gazdasági és informatikai bizottság 21-ei ülésén megtárgyalta a T/11205. számú törvényjavaslatot.
Ez a törvényjavaslat három elemre épül. Ennek az első lába: a benyújtott törvényjavaslat szabályozza a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz, más néven szippantott szennyvíz közszolgáltatási díjának 10 százalékos mértékben való csökkentését.
A második láb pedig a fogyasztói érdekek szempontjából kiemelten fontos elemeket is tartalmaz, ez az előterjesztés a rezsicsökkentés végrehajtásához és a végrehajtás későbbi ellenőrzéséhez elengedhetetlenül fontos. Ilyen módosítás például, hogy a rezsicsökkentésről és az annak köszönhetően megtakarított összegről a fogyasztót a szolgáltató havi számlában tájékoztatni köteles. Aki ezt a mulasztást elköveti, illetőleg ezt a vétséget elköveti, az komoly bírságban részesül.
A harmadik eleme ennek az előterjesztésnek pedig a kéményseprődíj megállapítása. Ez minimum 10 százalék mértéket tartalmaz, a rezsióradíjnak pedig 4 ezer forintról 2 ezer forintra történő megállapítását javasolta az előterjesztő, és ezt a bizottság a 21-ei ülésén egyhangúlag elfogadta.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés