DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Arra kérném, hogy ha panasznapot tart, akkor valamennyire ragaszkodjon azért a tényekhez is. Ha arról beszél, hogy elhibázott a gazdaságpolitika, bizonyára nagyon sikeres gazdaságpolitika volt az, ami 2009-ben 6,7 százalékos zsugorodást ért el gazdasági növekedés helyett. Mínusz 6,7 százalék - nem tudom, ez mennyiben nevezhető sikeres gazdaságpolitikának. (Dr. Józsa István közbeszól. - Nagy zaj a kormánypárti padsorokban. - Az elnök csenget.)
Ami a növekedést illeti, tisztelt képviselő úr, hadd utaljak arra, hogy a legfrissebb adatok szerint, amikor az első negyedévet a negyedik negyedévvel hasonlítják össze, Magyarországon 0,7 százalékos növekedés volt. Akkor, amikor egyébként Európában 0,2 százalékkal zsugorodott a gazdasági teljesítmény. (Dr. Józsa István közbeszól.) Tehát egy válságos időszakban ez a gazdaságpolitika elindítja a gazdasági növekedést, miközben egyébként Európában stagnálás látható. Tudom, most arra hivatkozik, hogy 2009-ben válság volt - most is válság van, és a magyar gazdaság lassan elindul egy növekedő pályán, miközben Európa még továbbra is nehézségekkel küszködik.
Azt mondja, hogy a foglalkoztatás csökkent. Szerintem nézze meg, ami az Európai Unió statisztikáiban szerepel, vagy az Európai Unió tavaszi országjelentésében! Ott szó szerint szerepel, hadd idézzem akkor: tavaly 1,7 százalékkal növekedett a foglalkoztatottság Magyarországon. Nem az én adatom, a Bizottságé. Vitatkozzon Olli Rehnnel, vagy vitatkozzon a Bizottsággal, ha ez úgy tetszik, ott ez az 1,7 százalékos szám szerepel. Kérem, akkor jegyezze meg ezt a százalékot!
Nos, ami a beruházásokat illeti, hadd utaljak arra, a legfrissebb adatok is azt mutatják, hogy Magyarországon a legmagasabb értéket érte el tavaly a külföldi működő tőke, 78,5 milliárd eurót. Egy főre vetítve ez több mint 7900 euró. Ez a második legmagasabb érték egyébként Kelet-Közép-Európában, a cseheké magasabb ennél. És a 78,5 milliárd eurónyi befektetett működő tőke a GDP-hez arányítva a legmagasabb az egész kelet-európai térséget tekintve Magyarországon. (Dr. Józsa István: Három év alatt.)
Hadd utaljak egy másik adatra, amely szintén a befektetéseket tükrözi. Ha megfigyeli az európai kockázatitőke-társaságok adatait, akkor azok azt mutatják, hogy tavaly a kockázatitőke-befektetések aránya a GDP-hez viszonyítva Magyarországon volt a legmagasabb. Nem mindenben vagyunk az élen, de ha igen, akkor becsüljük meg, hogy van olyan mutató, amelyik azt mutatja, hogy a fiatal, kezdő, tehetséges, technológiaorientált vállalkozások ma tőkéhez tudnak jutni, és sikerre viszik nagyon sok területen az országot, és egyébként ez egy olyan mutatóban is megjelenik, mint például a kockázatitőke-befektetések a GDP arányában.
Tisztelt Képviselő Úr! Azt mondja, hogy az adósság nő. Az adósságrátánál hadd hivatkozzak megint a Bizottságra. A Bizottság adata, 2011-ben a GDP-arányos adósság 81,4 százalék volt, 2012-ben pedig 79, 2 százalék. (Dr. Józsa István: Most 82.) Ez egy csökkenő pályán van. Tudom, hogy ezt helyenként az árfolyamok változása befolyásolja, de azért tartsuk tiszteletben azt, hogy ez is csökkenő pályára került, mint ahogy Magyarország képes arra, amire önök soha az életben nem voltak képesek, és amilyen politikát terveznek, azzal soha nem is lesznek képesek 3 százalék alatt tartani az államháztartási hiányt. És ha minden jól alakul, akkor Magyarországról szerdán azt a jelzést adhatja vissza a Bizottság, hogy kikerülünk abból a túlzottdeficit-eljárásból, amiben önök képtelenek voltak bármilyen lépést is tenni. Képesek voltak arra egyébként, hogy amikor a túlzottdeficit-eljárás zajlott az országgal szemben, akkor nem 3 százalékos hiányt, hanem eleve 6 százalékos hiányt terveztek, majd csináltak belőle 9,2-t.
Bizonyára ezt nevezik felelős gazdaságpolitikának. Egy felelőtlen gazdaságpolitikával adósították el az országot, és akkor most, megmondom őszintén, eléggé furcsának tartom azt, hogy a kormányon számon kérik azt, hogy milyen lépéseket tett. Én hozzátenném, tisztelt képviselő úr, hogy figyelje azokat az adatokat, ha nem bízik a mi adatainkban, amiket a Bizottság közöl. Ezek azt jelzik, hogy Magyarország túl van egy fiskális konszolidáción. Nem volt könnyű ez a fiskális konszolidáció. Önök minden egyes lépését inkább csak kritizálták. (Dr. Józsa István folyamatosan közbeszól.) Köszönet az országnak azért, hogy túl lehetünk ezen a fiskális konszolidáción. Vele párhuzamosan végigvittük azokat a reformokat, amelyik lehetővé teszi, hogy az ország immár nem adósságból finanszírozza magát, mint az önök idején, nem az országot és az embereket eladósítva, hanem képes magas gazdasági növekedésre.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti frakciókban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés