ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Végighallgatva két képviselőtársamnak a módosítókkal kapcsolatos érvelését, köszönöm azt, hogy az általam benyújtott módosítót is támogatták. Több olyan módosító indítvány van, amellyel kapcsolatban, mivel a tárca és nem a kormány véleménye hangzott el, csak egyharmadot kapott. Ennek alapján van még esély arra, hogy amikor a kormány elé fognak kerülni, akkor meg fognak erősödni. Jómagam is nyújtottam be kapcsolódó módosító indítványt, ami egy-két dolgot szintén helyre fog tenni. Majd a bizottsági tárgyalásnál lesz érdekes, hogy a bizottságok ezekhez hogy fognak viszonyulni.
Úgy érzem, hogy minden olyan módosító indítvány, amely mellett érvek hangzottak el és az egyharmadot a bizottsági ülésen megkapta, erősíteni fogja azt a kívánalmat, hogy a közbeszerzési törvény területén legyenek szigorítások, legyen korszerűbb a közbeszerzési törvény. S bízom benne, hogy amikor a kormány is foglalkozni fog ezzel a kérdéssel, akkor ezek a vélemények is meg fognak erősödni, és annak alapján azok a módosító indítványok, amelyek jobbá tudják tenni a törvény módosítását, fel fognak erősödni.
Még egyszer köszönöm a képviselők hozzászólását és a módosítók benyújtását, mert ez világít rá arra, hogy hol, melyik területen érdemes még javítani a törvény módosításán. S bízom benne, hogy a következő szavazásoknál majd fel fognak erősödni azok a kívánalmak, amiket a képviselők is elmondtak.
Köszönöm a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés