DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A roma integráció fontosságáról az azonnali kérdések órájában a miniszterelnök úr is beszélt. Ennek a fontos kérdésnek az ország érdekében való eredményes megoldásához a Belügyminisztérium is hozzájárult azzal - ahogy ön említette -, hogy 2011-ben roma integrációs programot indítottunk, aminek az volt a célja, hogy egy olyan hosszabb folyamatot indítsunk el, ami elvezethet ahhoz, hogy a közszolgálatban a rendőrségnél minél több cigány származású munkatárs dolgozzon, példát, karrierlehetőséget mutatva és húzóerőként hatva a cigányság számára, és növelje a cigányság integritása iránti bizalmat, az elfogadottságot a társadalomban.

A jogszabályi megfelelőség hangsúlyos szempont volt, amely magában foglalta az iskolázottsági, egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasságot és a büntetlen előéletet. A lefolytatott részletes alkalmassági vizsgálatok alapján a 75 jelentkezőből az elsődleges szűrés után 43 fő, majd a részletes alkalmassági vizsgálatok alapján 32 fő - 12 fő hivatásos, 18 fő közalkalmazott - állományba vételére került sor. Tehát a 32 főből jelenleg 24 fő - 12 fő hivatásos és 12 fő közalkalmazott - áll a rendőrség személyi állományában.

Remélhetőleg hasonló programok révén a jövőben tovább növelhetjük a rendőrség és a többi rendvédelmi szerv kötelékében dolgozó roma származású munkatársak számát. Ehhez türelem, megbecsülés kell mindenki részéről, előrelépésnek kell tekinteni ezt az eredményt, és nem katasztrofális bukásról lehet beszélni, mint ahogy ön állította. Ezt a programot folytatjuk, és bízunk abban, hogy a jövőben is sok roma fiatal jelentkezik, és az ő szolgálatba állításuk is szolgálja a roma integráció nagyon fontos, az ország érdekében fontos ügyét.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu