ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Képviselő Úr! Először is köszönöm szépen a kérdését. Sajnos a kérdésbe bújtatott megjegyzésével már kevésbé tudok egyetérteni, illetve nincs okom arra, hogy köszönetet mondjak érte. Mert ha már arra hivatkozott, hogy az átlagosnál valamelyest jobban ismerem azt a környéket különböző okokból, például azért, mert ott volt árvíz akkor is, amikor először alakíthattam kormányt, akkor talán nem kellene azzal traktálnia sem engem, sem az itt ülőket, hogy azóta ott nem történt semmi. Mert bizonyára emlékszik rá, hogy amikor a nagy árvíz volt, akkor Szolnokon a lakásokba is bement a víz, mert nem volt gát.

Ha ön most Szolnokot körüljárja, akkor láthatja, hogy micsoda építkezéseket végeztünk, és milyen nagy gátat építettünk oda, habár a szolnoki polgármesternek igaza van, hogy még ott is van ezzel kapcsolatban tennivaló. Lehet azt mondani, hogy még ennél többet is tehettünk volna, és azt sem tartom kizártnak, hogy ha ön ezt mondta volna, akkor azzal még akár egyet is értenék. De azzal, hogy nem tettünk semmit, olyan komolytalan színben tüntette fel, ne haragudjon, a saját kérdését, hogy nagyon nehezemre is esik higgadtan válaszolni.

Úgyhogy ezért kérem, hogy érje be válaszképpen azzal, hogy 2010 óta Magyarország 250 milliárd forintot költött, 250 milliárd forintot költött árvízi védekezésre, gátak megerősítésére és víztározók építésére, ezért - szemben az ön kérdéséből áradó sugalmazással - azt kell mondanom, hogy Magyarországon ma mindenki biztonságban van, az árvízi védekezéshez szükséges létesítmények és árvíz esetén a közvetlen védekezéshez szükséges források és eszközök korlátlanul rendelkezésre állnak.

Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu