PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A Magyar Szocialista Párt világossá tette az önkormányzati segély kialakításával összefüggő törvénymódosításról szóló vitában is, hogy ezt akkor támogatja, ha ez nem jár a rászorulók számának csökkenésével, és nem jár a folyósított összeg csökkenésével sem.

Azt is elmondtuk, hogy támogatjuk azokat a javaslatokat, amelyek a segélyek összevonására irányulnak, abban az esetben, ha utána is kimutatható lesz, hogy mi az, amit ebből átmeneti segélyre, rendkívüli gyermekvédelmi támogatásra vagy például temetési segélyre fordítanak, és támogatjuk azt a javaslatot is, amely szerint az elbírálási határidő 30 napról 15 napra csökken, hiszen ezek a törvényjavaslatnak azok a pontjai, amelyek segítik a segélyek folyósítását.

Azt is hangsúlyoztuk azonban, hogy nem támogatjuk azt, hogy egyedülállók esetében a nyugdíjminimum 130 százalékára csökkenjen a folyósítási lehetőség, hiszen ezt 150 százalékban javasoltuk megállapítani. Ez jelenleg 42 750 forint, hiszen nagyon sok a szegény ember Magyarországon, főként az egyedülállók körében egyre többen igényelnek temetési segélyt, a temetési segély igénylésének alsó határa pedig egyedülállók esetében mindenképpen lényeges, hogy 42 750 forint legyen.

Annál is inkább, mivel a szociális területre szánt keretek, például a méltányossági segélyek folyósítását illetően az elmúlt időszakban 10 milliárd forinttal csökkentek, ugyanakkor 4 millió ember él létminimum alatt, de a Tárki kutatásai alapján is ma már a népesség 17 százaléka él szegénységben. Ezt csak azért mondanám önöknek összehasonlításképpen, hogy öt évvel ezelőtt 12,6 százalék volt ez az arány. Tehát nő azok száma, akik szegények, akik nem tudnak elhelyezkedni, és akiknek sajnos szükségük van arra, hogy ilyen segélyt igénybe vegyenek.

Az ajánlás 1. pontjában beterjesztett módosító indítványunk tehát arra vonatkozik és azt ismételjük meg, hogy egyedülálló esetében a nyugdíjminimum 150 százalékánál húzzák meg azt a határt, amely szerint számukra segély folyósítható.

(18.40)

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Kérem, hogy gondolják át a javaslatot. Ha elfogadják, akkor természetesen támogatjuk a törvénytervezetet, amennyiben nem fogadják el, akkor az általam elmondottak miatt a Magyar Szocialista Párt frakciója tartózkodással fejezi ki ezt a kettősséget, hogy vannak olyan pontjai, amelyet támogatunk, de a lényegesebb pontokon viszont sajnos nem tudjuk támogatni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu