PÁL TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, az előterjesztő azt mondta és van az a törvényben, hogy a szándék, hogy egyszerűsítsék a segélyosztás lehetőségét, jelzem, ez az egyszerűsítés a rászorultak számára nem jelent semmit. Ők ugyanúgy egy igénylőlapot kapnak, és majd ott be kell írniuk, hogy a három segély közül mire kérnek majd támogatást. Ez az egyszerűsítés a hivatalok számára jelent csak könnyebbséget, valójában az érintetteket egyáltalán nem fogja jobb helyzetbe hozni.
Valójában a mostani törvény az igazi problémát nem kezeli, ami pedig az, hogy a különböző településeknek különböző erőforrásaik, lehetőségeik vannak az adott segélyek számára, hogy mekkora összeget adjanak. Talabér képviselőtársam most elmondta, hogy van arra lehetőség törvényileg, hogy nagyobb összeget adjanak, mint ami a törvényben van. Ez kétségtelenül igaz, de azt is tudjuk, hogy rengeteg önkormányzat van, amelyik a minimális összeget tudja csak biztosítani, ezért is adtunk be egy módosító javaslatot, hogy az új önkormányzati segély esetében az állami költségvetés vállaljon terhet, valamilyen támogatást az önkormányzatok számára, hiszen fontos, hogy a rászorulók, akárhol élnek az országban, mindenhol megkapják azt az összeget, amit a törvény minimálisan előír, és ne legyenek óriási különbségek a települések között attól függően, hogy ki gazdagabb vagy szegényebb önkormányzat.
Ami igazán fájó ebben a törvényben, hogy az egyedülállók esetében kimondottan szűkíti a hozzáférés lehetőségét, hiszen eddig 150 százalék volt az a határ, ameddig lehetett adni, most pedig 130-ra csökkenti a törvény ezt a lehetőséget. Ha megnézik a KSH adatait, 2011-ben 550 ezren részesültek ilyen támogatásban, és ezeknek közel az egyharmada volt egyedülálló. Nos, ők most rosszabb helyzetbe kerülnek, mint ez korábban volt, ezért is adtuk be azt a módosító javaslatot Pál Béla képviselőtársammal, hogy ezt a határt 150 százalékig emeljük fel. Amennyiben ez megtörténik, akkor tudjuk támogatni a törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés