DR. ILLÉS ZOLTÁN vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Ha az átlagember nem tudja, az teljesen érthető, de az, hogy ebben a Házban Kovács Tibor képviselő úr ne tudná, hogy az államigazgatás rendje, valamint a hatalmi ágak megosztása hogyan néz ki, az lehetetlenség. Tehát akkor viszont tudja, és így próbál manipulálni és csúsztatni. E tekintetben azt mondom, hogy visszautasítom, de szépen is el tudom mondani, azt kérem, hogy ne csinálja így. Az, hogy valaki a bizottság elnöke ebben a Házban, aki parlamenti képviselő, vagy aki politikával foglalkozik, az pontosan tudja, hogy nem egyenrangú azzal, hogy valaki miniszter vagy államtitkár vagy kormányfő. Tehát innentől kezdve igaztalan, de nem azért, mert rólam szól, hanem mert egyszerűen butaság az, amiről beszél. Lehet, hogy az átlagember nem tudja, de ebben a Házban mindenki tudja, hogy a bizottság elnökének mekkora jogköre van és milyen lehetőségei vannak. Tehát manipulál Kovács Tibor. Visszautasítom!

Ugyan nem erről szól a törvény, a szemétégetésről, de nem is én hoztam fel, viszont nem engedhetem meg szakmai oknál fogva sem, hogy a dologra ne reagáljak. Németországban 84 szemétégető működik. Svédországban 6 hónappal ezelőtt, de mostanság Németországban is azzal szembesültek, hogy már annyi mindent szelektíven gyűjtenek és újrahasznosítanak anyagában, hogy innentől kezdve nincs mit égetni. Ezért Európa más részéről viszik oda a szemetet. Na bumm! Tessék nektek, németek, svédek, a nagy koncepció! Magyarország számára elfogadhatatlan az, hogy itt felesleges égetőkapacitások épüljenek, teljesen rossz stratégia révén, majd tíz év múlva vagy két év múlva, mivel nincs szemét, abban az esetben hozzák külföldről ide a szemetet. Nincs épeszű ember, aki Magyarországon ezt elfogadná.

Ami meg a szelektív... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Köszönöm, elnök úr.

Forrás: parlament.hu