GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy rövid megjegyzés. Itt szóba került a tanyaprogram, ami nagyon helyes, csak arra vigyázni kellene, hogy a nyertesek meg is tudják csinálni. Ez egy konkrét ügy, majd megbeszéljük, csak azért hoztam elő, mert 14 termelő nyert villamosítást, aminél olyan határidőt kaptak a végrehajtásra vagy az elszámolásra, amit nem lehet megcsinálni. Tehát fizikailag az áramszolgáltató nem vállalja. Ezt csak azért mondtam, hogy azért erre is figyeljünk. Jó program... (Dr. Budai Gyula: Már túl vagyunk rajta!) Nem vagyunk túl, mert most kaptak novemberig meghosszabbítást, addig se vállalják, tehát ezt azért majd tisztázni kell, hogyan is lesz ez. (Dr. Budai Gyula: Már túl vagyunk rajta!) Még nem kaptam meg a választ az írásbeli kérdésre, államtitkár úr, csak azért mondom.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu