NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A hét végén ismét szemtanúi lehettünk annak, hogy alakul a rezsicsökkentés-ellenes koalíció: szombaton Budapesten, azután pedig Balatonszárszón találkoztak a baloldal vezetői.
Azt látjuk, hogy alkudozási huzavona, hatalmi helyezkedés zajlik Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila között, de az már most világos mindenki előtt, hogy összeállt a rezsicsökkentés-ellenes koalíció. (Dr. Józsa István: Te megvéded!) Ezt a névsort egyszer már megtanulta az ország, ez a névsor mindannyiunknak ismerős, hiszen ugyanazok alkudoznak most a baloldalon, akik egyszer már tönkretették ezt az országot; ugyanazok, akik kormányzásuk alatt tizenötször emelték az energiaárakat, 206 százalékkal háromszorosára a gáz árát (Dr. Józsa István: 132-szer mondta el!), 97 százalékkal, kétszeresére a villany árát; ugyanazok, akik a magyar emberek zsebéből mindig csak kivettek; akik hagyták, hogy a magyar emberek azért gürcöljenek (Dr. Józsa István: Mint a mostani adócsökkentés, ugye?), hogy a külföldi szolgáltatók zsebébe legyen mit tömni. Miközben a magyar emberek sorozatos megszorításokat szenvedtek a baloldal szélsőséges gazdaságpolitikája miatt, a multiknak, a külföldi szolgáltatóknak soha nem kellett különösebb áldozatot hozniuk.
Ha csak az energiaszektort nézzük, csak ott több mint 1000 milliárd forintnál is több extraprofitot söpörtek ki az országból a multik. Kijelenthetjük (Dr. Józsa István: Egyszerűen nem igaz!), hogy ennek az extraprofitnak az árát a magyar emberek fizették meg. A Gyurcsány-Bajnai-kormány - hogy ki tudja elégíteni a neki kedves külföldi tőkét - addig alkudozott, szervezkedett, míg a magyar emberek fizetésének felét elvitte a rezsi, a másikat meg a magas adó. A magyar emberek vásárlóerejükhöz, a fizetésükhöz képest Európa egyik legmegadóztatottabb és az energiáért, a létfenntartásért legtöbbet fizető állampolgárai lettek a Gyurcsány-Bajnai-kormányok alatt. De ez se volt elég a bankárkormánynak, a felelőtlen és hazug devizahiteles politikájukkal több mint félmillió család otthonára tettek jelzálogot. Emellett csökkentették a fizetéseket is, sőt elvették a közalkalmazottak 13. havi bérét. A megszorításokat azonban nem úszták meg a gyermeket nevelők és a nyugdíjasok sem: csökkentették a családtámogatásokat, csökkentették a nyugdíjakat, és elvették az idősek 13. havi járandóságát is. Egyszóval: tönkretették az országot, adósságcsapdába sodorták a magyar családokat, az emberek napi megélhetése került veszélybe.
Most mégis azt látjuk, hogy ugyanezek az emberek arra készülnek, hogy újra paktumokat kössenek egymással. A paktum árát - erről semmiféle kétségünk sincs (Dr. Józsa István: Főleg a fideszesekkel!) - ezúttal is a magyar emberekkel szeretnék megfizettetni, hiszen a baloldali programok mindig csak egy irányba mutattak: elvenni, csökkenteni, eltörölni. Ha rajtuk múlna, akkor eltörölnék a rezsicsökkentést is - efelől sincs semmi kétségünk -, hiszen a baloldal a mai napig nem állt arra az oldalra, ahol már kettőmillió választópolgár áll. A Gyurcsány-Bajnai-szövetség képviselői a mai napig ott fúrják-faragják a rezsicsökkentést, ahol csak érik: ha kell, akkor itthon, ha kell, akkor külföldön, az emberek terhét csökkenteni teljesen idegen a politikájuktól.
Jól látszik, hogy ez egy rezsicsökkentés-ellenes koalíció, ezen nincs mit szépíteni, uraim. Ha rajtuk múlna, akkor újra csökkentenék a minimálbért és a béreket. Ha rajtuk múlna, akkor elvennék a családi adókedvezményt egymillió, gyermekét, gyermekeit nevelő családtól. (Gőgös Zoltán: Tőled biztos!) Az ország működtetésének költségeit újra és kizárólag a magyar emberekkel fizettetnék meg, mert a baloldal ma ugyanúgy (Dr. Józsa István: Most nem azok fizetik.) a multik és a külföldi érdekek kiszolgálását tartja elsődleges feladatának. (Gőgös Zoltán: A trafikok?) Ugyanazzal a veszélyes és szélsőséges gazdaságpolitikával készülődnek tehát, és ennek a szoclib megszorító gazdaságpolitikának a vesztesei (Gőgös Zoltán: A földdel mi van?) mindig a magyar emberek, a magyar vállalkozások voltak.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A magyar emberek és a magyar vállalkozások azonban nem akarnak vesztesek lenni. Eddig több mint kétmillió magyar állampolgár írta alá azt az ívet, amelyben kijelentették: nem hagyjuk magunkat. Magyarország nem kér többet a rezsicsökkentés-ellenes koalícióból, Magyarország nem hagyja magát. (Dr. Józsa István: Hát ez nagyon szép volt!)
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés