BERTHA SZILVIA (Jobbik): Államtitkár úr, nem tudom elfogadni a válaszát. (Moraj és derültség a kormánypárti padsorokban.) És akkor most részletezem, hogy miért. Először is, ezeket az adatokat, amiket soroltam, önök bocsátották a rendelkezésünkre, tehát ezek az önök kezéből és az önök tollából származnak, úgyhogy most ne kérjék számon rajtunk, hogy honnan származnak, és most ne mondjanak más adatokat. Csak a Hankook 15 milliárd forintnyi támogatást kapott. Tehát egyszerűen nem értünk egyet azokkal az adatokkal, amit ön elsorolt. Úgy látszik, hogy önök is az elődök hagyományait folytatják. Amiket én elmondtam, az már az önök ciklusára vonatkozik, tehát az már nem a megelőző nyolc év, az is botrányos volt, csak sajnos ezen önök nem javítottak semmit.
Nyilvánvalóan most már belemennek a cégek - sokszor kényszerűen is - ezekbe a pályázatokba, csak nagyon sokan bele is buknak. Nem az a kérdés, hogy esetleg valaki bele mer-e vágni, hanem hogy hányan fognak ebből nyertesen és győztesen kijönni, hogy nem adott esetben mindenüket elbukják a pályázati feltételek miatt.
Tehát a nemzeti kormány attól lesz nemzeti, hogy a multikat támogatja, és a magyar kkv-któl gyakorlatilag elszívja az erőt, holott pont őket kellene támogatni, mert ők azok (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), akik nem mennek ki az országból egy rossz...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés