BABÁK MIHÁLY, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a felkérését. Tegnap tárgyalta a számvevőszéki és költségvetési bizottság a 2011. évi CXCIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot, amit a kormány terjesztett be, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter úr. Én úgy gondolom, hogy nagyon nehéz megszólalni Cséfalvay államtitkár után, mert ön e törvényjavaslattal kapcsolatban nagyon fontos részleteket is elmondott. Egyébként a bizottsági ülésen sem volt generális vita e törvényjavaslat hasznossága, metódusváltása kapcsán, hisz némi kötelezettségünknek is érezzük azt, hogy ha valami nem megfelelő vagy valahol vitát okoz, akkor a parlament a korábban meghozott törvényét hozzáigazítsa a nemzetközi elvárásokhoz és az Alkotmánybíróság döntéséhez.

Épp ezért nem alakult ki a törvényjavaslat kapcsán jelentős érdemi vita, amely a törvényjavaslattal szembekerült volna, és azt kifogásolta volna. Inkább a kormánypárti többség, fideszes és kereszténydemokrata képviselőtársaim egyhangúlag támogatták a bizottsági ülésen e törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát. Igaz, az ellenzékiek közül 6-an nem támogatták, nemmel szavaztak, és tartózkodás pedig nem volt e tárgykörben.

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! A számvevőszéki és költségvetési bizottság döntése értelmében tisztelettel ajánlja a tisztelt Háznak a 2011. évi CXCIV. törvény módosítását napirendre, általános vitára.

Elnök Úr! Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu