KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Ennek a javaslatnak a kapcsán elhangzott több minden, többek között az ellátásbiztonság javítása, a nagykereskedelem akadályainak a lebontása és az európai uniós energiapiac hatékonyságának a javítása.
Nos, azt gondolom, ez a javaslat tulajdonképpen az európai uniós szabályozásnak való megfelelés céljából született, és nem gondolom, hogy a magyarországi ellátásbiztonság tekintetében bármit az eddigiekhez hozzátenne, vagy bármivel javulna ebben a tekintetben a helyzet, annál is inkább, mivel olyan szinten függünk nyilvánvalóan európai uniós tagországként az Európai Unió energiapolitikájától, hogy elsősorban az Európai Unió központi energiapolitikája határozza meg Magyarország helyzetét energiaellátás, energiabiztonság tekintetében.
És sajnos azt kell mondjam, azt látjuk, hogy ezek a folyamatok nem az ellátásbiztonság irányába hatnak, hanem az Európai Uniónak jelenleg egy olyan zavaros és kaotikus energiapolitikája van, amelynek következtében inkább a bizonytalanság nő egyre inkább, és azt sem tudjuk, hogy a jövőben hogyan fog ez alakulni, fog-e változtatni az Európai Unió a felelőtlen energiapolitikáján, vagy pedig továbbhaladunk abba az irányba, ami akár az áramkimaradás veszélyét vagy az áramellátás biztonságának veszélyeztetését is magában hordozhatja.
Itt jelen szabályozás tekintetében ugyebár, a bennfentes kereskedelem megakadályozása érdekében a közérdekű adatok szolgáltatása céljából internetes felület létrehozására és egyéb adminisztratív eszközök létrehozására állít fel szabályt, illetve a Magyar Energia és Közmű-szabályozási Hivatal feladatkörét bővíti bizonyos jogosítványokkal. Ezek valóban olyan adminisztratív jellegű szabályozásváltoztatások, amelyek az európai uniós szabályozás tekintetében kényszerítenek bizonyos újabb előírásokat hazánkra.
Nem mondom, hogy ezek a szabályozások a jelenlegi koordináta-rendszerben nem szükségesek, azonban - mint azt már az imént is kifejtettem - kicsit szélesebbre tágítva a keretet, azt gondolom, hogy Magyarország energiaellátásának biztonsága szempontjából sokkal súlyosabb kérdések vetődnek fel, és meghozhatunk ilyen adminisztratív jellegű könnyítő szabályozásokat, és ezáltal könnyebbé tehetjük európai uniós, európai szinten a tagállamok közötti átjárhatóságot és a határkeresztező kapacitások kiépítését, azonban nem ettől fognak megoldódni hazánk energiaellátási problémái.
Nézzük meg, hogy általánosságban milyen problémákkal is szembesülünk ma itt Magyarországon! Egy kettős harapófogóban, egy kettős szorító helyzetben van Magyarország, hiszen egyrészt az Európai Unióból, főként Németországból érkezik Közép-Kelet-Európába a rendkívüli mértékben támogatott - idézőjelben mondhatnám: agyontámogatott - megújuló energiából származó elektromos áram, elektromos energia, amelynek támogatása megawattóránként a 60 eurót is elérheti, ami a piaci árnál is magasabb árakat eredményez, ami miatt itthon nemegyszer az áramkereskedésben negatív árak is kialakulnak. Többek között ennek köszönhető, hogy több, tíznél is több - ha jók az információim - kiserőmű, gázmotoros kiserőmű már be is szüntette a működését Magyarországon.
(15.30)
A nagy erőművek közül pedig szintén több gázüzemű erőmű szünetelteti működését, hiszen jelen körülmények között nem érdemes ezeket a turbinákat, ezeket az egységeket üzemeltetni, merthogy nem tudnak nyereségesen piaci alapon áramot termelni.
Ugyebár, a másik oldalról pedig ott van Ukrajna. Ukrajna irányából szintén a piaci árnál alacsonyabb áron érkezik be az elektromos áram, aminek oka, hogy Ukrajnában, mivel nem az Európai Közösség tagja, nem kell betartani azokat a környezetvédelmi előírásokat, amelyek úgymond beépülnek az elektromos energia árába. Ugye, a szén-dioxid-kvótarendszernek nem része, ami adott esetben akár 15 euróval is megnövelheti megawattóránként az elektromos energia árát, ez őrájuk nem vonatkozik tehát.
Így kettős szorításban van a hazai energiatermelő szektor, amelynek ugyan egy részét a multinacionális cégek adják, és nagyon helyes, hogy a kormány a rezsicsökkentéssel az ő luxusprofitjukból igyekszik lefaragni. A Jobbik támogatta is minden esetben ezeket a rezsicsökkentési lépéseket, azonban nem szabad arról sem elfeledkeznünk, hogy a másik oldalról nekünk, természetesen a magyar kormányra és a Magyar Országgyűlésre gondolok, biztosítanunk kell Magyarország energiabiztonságát és energiaellátásának biztonságát mindenkor. A hazai kapacitások leépülésével ez látszik veszélybe kerülni, tehát ezt mindenképpen el kell kerülnünk, egyrészt ellátásbiztonsági szempontból, a munkahelyek megmaradása szempontjából és további szempontokból is. Most, jelen pillanatban tehát ebben a helyzetben vagyunk.
Németországban és az Európai Unióban azért nem sújtja olyan szinten az agyontámogatott megújuló energia a nagy multinacionális cégeket, az RWE-t és egyéb energiaszolgáltató cégeket, mivel ők több lábon állnak, nemcsak a megújuló energiával, hanem a hagyományos, fosszilis energiahordozókkal való tüzelésben, tehát gáztüzelésben is létezik kapacitásuk. Amikor az egyik veszteségesebb, akkor keresztfinanszírozással ezt egész egyszerűen kiegyenlítik vállalaton belül, és így összességében még mindig nyereségesen üzemelhetnek. Magyarországon nincs igazából lényegi megújulóenergia-kapacitás, így ennek a támogatásnak az előnye annyira nem érezhető. Nekünk gázmotoros erőműveink vannak, nekünk Paksi Atomerőművünk van, és nekünk vannak természetesen még szénerőműveink is. Ugye, még üzemel az oroszlányi erőmű és a mátrai erőmű. Ezek üzemelése is csupán azért tekinthető még, ha nem is gazdaságosnak, de mondjuk, nullszaldósnak, mert a szén-dioxid-kvótaárak jelenleg elég alacsonyan vannak.
Úgyhogy ellátásbiztonság tekintetében egyáltalán nem jó a helyzet. És még egyszer mondom, nem gondolom, hogy ezen ez a szabályozás, ennek a törvényjavaslatnak az elfogadása érdemben bármit változtatna. Itt alapvetően uniós szinten vannak problémák, ezeket kellene uniós szinten, az Unió energiaügyekért felelős biztosának vagy bizottsági szinten módosítani, újragondolni egyrészt a megújuló energiák támogatását. Természetesen nem a megújuló energiák ellen beszélek, de látjuk azt, hogy piaci alapon nem volnának életképesek. Ezért van egy, néha már túlzottnak is tekinthető támogatás uniós szinten, ezek túlélése érdekében. Ellenben azt látjuk, hogy a világ közben elmegy az Európai Unió mellett. Éppen most lehet olvasni azt is a sajtóban, hogy az elmúlt években, az elmúlt öt évben Kína 400 milliárd dollárt költött megújulóenergia-kapacitások kiépítésére, amihez képest, mondjuk, az a 17 milliárd euró, amit Németország fordít évente a megújuló energia támogatására, kisebb nagyságrendű összegnek tűnik. Mégis olyan szinten nyomja agyon az európai energiapiacot, hogy az éppen a fennmaradásáért küzd vagy az élethalálharcát vívja.
És bizony előbb-utóbb természetesen ennek a fogyasztók ihatják meg a levét. Hiszen az ellátásbiztonság veszélyeztetése végső soron rájuk fog majd kihatni, amennyiben ezek a kapacitások nem lesznek képesek, mondjuk, egy paksi üzemzavar esetén helyére állni a kieső energiatermelésnek. Így is olyan szinten van már az elektromosenergia-import aránya Magyarországon, hogy szakértők szerint állítólag 30 százalékos importarány felett már ellátásbiztonsági kérdéseket vet fel ez a helyzet. Nálunk jelenleg, nem is tudom, hogy ez mikori adat, néhány hónapos adat, 35 százalék körüli, vagy akár lehet, hogy már a 40 százalékot is eléri, tehát ezt a 30 százalékos határt mindenképpen meghaladta.
Értem én, hogy az Európai Unió energiapiacának egyik lényege, hogy ezek a határkeresztező kapacitások azért épülnek ki, hogy minél inkább átjárhatóak legyenek az egyes országok közötti piacok, és mindig, ahol éppen olcsóbban éri meg áramot termelni, onnan lehessen az adott fogyasztóhoz eljuttatni az áramot. Azonban mi, a Jobbik mint nemzeti párt, elsősorban nemzeti stratégiai szempontból gondolkodunk, saját hazánk energiaellátás-biztonsága szempontjából gondolkodunk, és hosszú távon szeretnénk garanciákat látni arra, hogy képes lesz a kormány megtartani azokat az energia-előállító, elektromos áramot előállító erőművi kapacitásokat, amelyek biztosíthatják, hogy hazánk saját ellátásbiztonsága akkor sem kerül veszélybe, ha adott esetben külföldről nem érkezik elektromos energia.
És hát, természetesen földgáz tekintetében is hasonló dolgokat tudnék ezzel párhuzamosan elmondani. A földgáztörvény módosítása is hasonló célokat szolgál, ezzel párhuzamosan mind a villamos energia, mind a földgáztörvényben ezeket az adminisztratív eszközöket igyekeznek kiépíteni. Így ugyancsak azt tudjuk elmondani, hogy ebben a tekintetben is nyilvánvaló, hogy hazánk erős importfüggőségben van, mármint földgáz tekintetében, ami a hazai lehetőségeket figyelembe véve egy természetes állapotnak is mondható akár, hiszen a hazai készletekből nem tudnánk a teljes hazai igényt kielégíteni. Ennek ellenére mégis, mint már az előbb elmondtam, az itthoni felhasználás jelentős mértékben csökkent az utóbbi időben azáltal, hogy a gázmotoros erőművek például nagyrészt leálltak, és ezzel nyilvánvalóan csökkent a földgáz felhasználása.
Tehát a rezsicsökkentési lépésekkel egyetértünk. Azt mondtuk mindig is, és most is azt mondjuk, hogy ebben a rendszerben benne vannak ezek a tartalékok és még ennél nagyobb tartalékok is, ami a rezsicsökkentés mértékét illeti. Ugyanakkor oda kell figyelnie arra a kormánynak, hogy az európai uniós energiapolitikának mindenáron való megfelelési kényszer ne veszélyeztesse a magyar emberek energiaellátásának biztonságát, és hosszú távon is építhessünk arra, hogy megfelelő magyar kapacitás áll rendelkezésre, és a magyar fogyasztókhoz mindig megfelelő, alacsony áron el fog jutni az az energia, ami az ő életükhöz, mindennapjaikhoz szükséges.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés