KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Csak egy megjegyzés bevezetésként: talán jó lett volna, ha államtitkár úr itt van az előző napirendi pontok tárgyalásánál, például a költségvetési törvény módosításánál, mert akkor esetleg tudott volna szakmai magyarázatot is vagy indokolást adni ahhoz, hogy mi köze van az E.ON- és a MOL-részvények megvásárlásának az energiaellátás biztonságához, és hogyan növeli az energiaellátás biztonságát Magyarországon, ha az E.ON-t megvásárolja a magyar állam, vagy a tulajdonhányadát növeli a MOL-ban. Erre szakmai magyarázatot eddig még a kormányzat részéről nem kaptunk, de egy ilyen törvény kapcsán muszáj volt megjegyeznem ezt a dolgot, mert ez egy olyan szakmai kérdés, amire, úgy gondolom, hogy a kormánynak, az itt levő Varga Mihálynak válaszolnia kellett volna, de ő elment, és nem válaszolt erre a kérdésre.

Nem vitatva azt, hogy jogharmonizációs szempontból ez a törvényjavaslat szükséges, és egyetértek a képviselő úrral az indokolásban is, hogy miért szükséges ez az egységes európai energiapiac tekintetében, de a hazai szabályozás tekintetében is, az viszont ténykérdés, hogy elkésett a javaslat, nem készült el határidőre. Erről nincs mit tovább beszélni, legalább most utólag elfogadja az Országgyűlés, hatályba lép, és a magyar jogrend része lesz.

Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a jelenleg hatályos, villamos energiáról és a földgázellátásról szóló törvény szabályozásait mi nem mindenben tekintjük eurokonform szabályozásnak. Néhány elemét szeretném itt tételesen is megemlíteni és kifejteni, és kérdezni a kormány képviselőit, hogy mi a véleményük erről, és van-e szándék a kormányzat részéről, hogy ezen változtassanak.

Az egyik ilyen kérdéskör például az, hogy a fogyasztók, illetve a kereskedők milyen eljárás alapján férhetnek a különböző adatokhoz. Ez meglehetősen nehézkes, és akadálya lehet a kereskedőváltásnak, tehát a versenypiac megfelelő kialakításának ezen a területen.

A másik ilyen kérdéskör, hogy ez - mint ahogy a képviselő úr is beszélt róla - szabályozott piac. Bizony, Magyarországon ez igen keményen szabályozott piac, például a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalt fölhatalmazta a jogalkotó rendeletalkotási joggal. Mi ennek a következménye a jelenlegi szabályozás szerint? Az, hogy például a hivatal megállapítja az egyes energiatermékek árát, és a szolgáltatónak nincs joga felülvizsgálati kérelmet kezdeményezni, nem fordulhat bírósághoz például, hogy megvizsgálják, hogy a hatóság jogszerűen állapította-e meg az árat. Gyakorlatilag nincs fellebbezési jogkör, ami meglehetősen kérdésessé teszi a jogharmonizáció szempontjából az elfogadott jogszabályt.

Ez egy alapvető kérdés, úgy gondolom, hogyha ilyen hatáskörrel rendelkezik egy hatóság, akkor legyen valamilyen felülvizsgálati lehetősége annak, akire vonatkozik az a rendelet, ami az ő működését alapvetően befolyásolja. Mert mi a következménye a dolognak? Az, hogy egy ilyen rendeletalkotással akár arra is lehet kötelezni valakit, hogy veszteséges gazdálkodást folytasson. Úgy gondolom, ez megkérdőjelezhető, például ha a rendszer-üzemeltetők költségeinél ők azt állapítják meg, hogy nem minden költségelemet vett figyelembe a hatóság akkor, amikor az árat megállapította, akkor nem tudnak sehová sem fordulni ezzel a kérdésükkel, ami megkérdőjelezi a jogszabály hatékonyságát.

Nem teljes mértékben tekinthető függetlennek a hivatal a kormányzat működésétől; ezt is valamilyen módon szabályozni kellene, hogy a hivatal teljes mértékben függetlenül tudjon működni a kormányzati szervektől. Ezt mi aggályosnak tartjuk és nem is európai gyakorlatnak, tehát úgy gondoljuk, ezzel a kérdéskörrel is foglalkozni kellene. Ezek azok a kérdések például, amelyek ennek a sokat emlegetett harmadik energiacsomagnak a szabályozási kérdéseibe is beletartoznak. És itt kértük és kérdeztük, hogy mikor kíván a kormány ezzel a harmadik csomaggal foglalkozni és átültetni ezt a magyar jogrendbe, mert úgy gondoljuk, hogy ez az egész energiaszektor megfelelő, átlátható és hatékony működéséhez feltétlenül szükségeltetik.

Mindezekre tekintettel fogalmaztuk meg azt, hogy egy tartózkodó vagy egy gyenge nem szavazattal viszonyulunk ehhez a törvényjavaslathoz, remélve azt, hogy a kormányzat ezeket a problémákat rövid időn belül meg kívánja oldani.

Köszönjük szépen.

Forrás: parlament.hu