KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném sajnálatunkat kifejezni azért, mert számos nagyon súlyos kérdést itt megfogalmaztunk a parlament plenáris ülésén a javaslattal kapcsolatban, a miniszter úr itt ült, végighallgatta ezeket, és úgy ment el, hogy érdemi választ nem adott, még csak azt sem mondta, hogy tisztelt képviselők, most nem tudok válaszolni, de egy héten belül írásban válaszolok azokra a kérdésekre, amelyeket önök itt, a plenáris ülésen megfogalmaztak. (Babák Mihály: Mire tetszik gondolni? A hazugságra?) Ebből egy dologra lehet következtetni, hogy a kormány megint csak nem hajlandó figyelembe venni, ami az ország Házában elhangzik. Amit felelős képviselők itt megfogalmaznak, arra tojik egy nagyot a kormány, és figyelembe sem veszi egyébként, hogy mi hangzott itt el a parlamentben.

Mi is kifejtettük azt a véleményünket, hogy a pedagógusbér-emelésekkel természetszerűleg egyetértünk, de azt nem mondtuk egy szóval sem, hogy ekörül minden rendben van. Mert például nem fogadható az el, hogy mintegy 4-5 ezer pedagógusnak a pedagógus-életpályamodell elfogadásával nemhogy nőne, hanem jelentősen csökken a fizetése, és több tízezer olyan alkalmazott, közalkalmazott van, akik kimaradnak ebből a fizetésemelési körből. Ráadásul arról sem szeretnek önök beszélni, mint ahogy egyetlenegyszer sem hangzott el, hogy ezért a béremelésért önök többletmunkát várnak el a pedagógusoktól, mert hiszen a kötelező óraszám lényegesen, 26-ról 32 órára növekszik, amit a pedagógusnak bent kell töltenie az iskolában. Ha megszámítjuk, akkor lehetséges, hogy ez a béremelés már nem is annyi, amennyit önök megpróbálnak itt szajkózni, és a kívülállók - mert a pedagógusok tudják és érzékelik, hogy ez mennyit jelent számukra (Az elnök csenget.), csak a kívülállók - nem tudják, ők azt hiszik, hogy ez valami fantasztikus dolog, holott nem erről van szó.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu