BARÁTH ZSOLT, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Annak az öt ellenszavazatnak a rövid, kivonatos véleményét fogom most ismertetni önökkel, amit az ellenzéki képviselők a szociális bizottságban összefoglaltak, elmondtak.

Húsz év legnagyobb mulasztásaként igazából megnyugtatóan nem sikerült rendezni a hajléktalankérdést a mai napig sem. Igazából a mostani törvénytervezet, -javaslat is csak egy gyenge kezdeményezés megítélésünk szerint, ugyanis nagyon sok olyan szegmense van ennek a témának, ami még mindig nem kerül sorra.

Ez egy óriási társadalmi probléma, de csupán rendészeti kérdésként nem lehet megoldani. Ez az első hatalmas dilemma, amiről Schiffer képviselőtársam is beszélt már. A szociális bizottság mindenképpen azt az álláspontot képviseli, hogy szociális kérdésként kell a problémát felvetni, és rendészeti megoldásokat lehet hozni ugyan, de azok nem biztos, hogy az összes problémára fognak megoldást találni. A szabálysértési jog eszközeivel, azzal, hogy betiltják a hajléktalanságot, nem fogják tudni megoldani. Ehhez kellene egy olyan komplex intézkedéscsomag, amelyben szerepet kapnak a lakhatást biztosító hatékony kormányzati intézkedések, de ugyanígy szerepet kap ebben az újrakezdés segítése, és az újrakezdéssel a továbblépés, a tovább élés esélyeinek növelése, valamint egy olyan mentori rendszer kiépítése, amelyben még az utógondozás, utánkövetés is szerepel, mert hiszen senki nem a saját akaratából válik hajléktalanná.

Egy kalap alá nem lehet venni az összes hajléktalan embert, amikor elég markáns csoportokat lehet megkülönböztetni, akiknek egészen más ellátásra és akár eljárásra van szükségük. A terület kijelölése nagyon fontos. Mekkora szabadságuk lehet ebben az önkormányzatoknak? Lesznek speciális közérdekűmunka-letöltési helyek, ahol speciálisan szociális munkások vagy akár egészségügyi dolgozók majd az erre a büntetésre vagy szabálysértési jóvátételre ítélt hajléktalanokat foglalkoztatják vagy ledolgoztatják velük a büntetési tételt, amelynek így talán lehetne valamilyen reszocializációs hatása is. A pénzbírság kiszabása elég reménytelennek tűnik, hogy ezt egy fedél nélküli hogy fizesse ki.

Kényszerintézkedésre szükség van ugyan, mondják ezt az ellenzéki képviselők is, de ezeknek a határait feszegetni, firtatni kell. A szociális rendszer, abúzusok és anomáliák sorozata vezethet ahhoz az állapothoz, amikor hajléktalanná válik egy ember. Mit lehet ilyenkor kezdeni az embernek saját magával, ha nem kapja meg azt a mentális, pszichés vagy pszichikai segítséget, ami által kikerül az utcára? Mi a teendő abban a szituációban, amikor zavarja a környezetét, mert nem életvitelszerűen tartózkodik a közterületen, és mi az az életvitelszerű tartózkodás? Ez éppen definiálva van, de ez rengeteg olyan problémát és vitát vet föl, amin most talán túl leszünk, de kíváncsian várom én is, hogy kiderül-e az életvitelszerű tartózkodás definíciója.

(12.50)

És különösen az alvás, tisztálkodás, étkezés, öltözködés, állattartás, itt hiányoltunk egy dolgot, például, hogy a biológiai szükséglet kielégítése hogyan jelenik meg a nem életvitelszerű tartózkodásban.

Élesebben kell a főváros-vidék és a megyei jogú városok elkülönítését valamilyen szempontból a hajléktalanok regisztrációja és ellátása folytán fölvetni; felmérni, monitorozni, hogy ezek a különbségek a három szegmensben lényegesen jobban, a gyakorlati megtapasztalásban lényegesen jobban előkerülnek, és erre kell valahogy a törvényt úgy leképezni, hogy mind a három területen ez érvényesüljön. Azok az előtanulmányok, amelyek fölmerültek, hogy talán ilyenek készültek, vagy a monitorozás milyen stádiumban van, fölmerült ez a kérdés is, és ha tényleg letelt az a bizonyos határidő, főleg mire tudjuk alapozni ezt a törvényjavaslatot.

Köszönöm, ennyi volt a kisebbségi vélemény. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu