GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A nyolcévezés nem mindig jön be, és ahogy haladunk előre, egyre kevésbé. Amibe én belekötöttem, amikor Lukács Tamás azt mondta, hogy az előző kormányok termelték, önök megoldják. Most ön is azt mondja, hogy önök megoldják; én meg azt mondom, hogy önök tömegesen termelik a hajléktalanokat. Mondok önnek kézzelfogható példát. Egy közmunkabér 2010-ben 60 236 forint volt, 2012-ben már elérték a 47 ezret, és ebből még levontak 16 százalék adót, ami úgy körülbelül 7500 forint, tehát ez azt jelenti, hogy még 40-et sem. Amikor az ön minisztere azt mondta, hogy 40-ből meg lehet élni, az a borítékban nem jelentett 40 ezer forintot. De mondom a minimálbért, ami még inkább kézzelfogható. 2010-ben 73 500 forint volt. Az önök miniszterelnöke döngette a mellét sokszor, hogy 25 ezerrel felemelték. Önnek segít, Kontur Pál meg fogja mondani: legfeljebb 600 forinttal került több a munkavállaló zsebébe, aki minimálbért kap, miközben a kormány, a költségvetés a minimálbéresek rovására több mint havi 20 ezret zsebel be. Hát ne tessék már azt mondani, hogy önök megoldják a problémát! Önök tömegével termelik a szegény, nehéz sorsú embereket!
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés